Petrov reméli, már jövőre visszatérhet a Forma-1-be - F1VILÁG.HU

Petrov reméli, már jövőre visszatérhet a Forma-1-be

HIRDETÉS
HIRDETÉS

2014-ben szeretne visszatérni a Forma-1-be Vitalij Petrov– az orosz versenyző úgy véli, az, hogy hazája jövőre futamot rendez a száguldó cirkuszban, az ő malmára hajthatja a vizet.


2014-ben szeretne visszatérni a Forma-1-be Vitalij Petrov– az orosz versenyző úgy véli, az, hogy hazája jövőre futamot rendez a száguldó cirkuszban, az ő malmára hajthatja a vizet.

Petrov 2010-ben a Renault színeiben mutatkozott be a királykategóriában, majd 2012-re a Caterhamhez szerződött, a tavalyi szezont követően azonban elveszítette versenyzői ülését a kiscsapatnál.

A 28 esztendős versenyző azonban még nem mondott le a Forma-1-ről: szeretne már jövőre visszatérni, főleg azért, hogy hazai közönsége előtt versenyezhessen. 2014-ben ugyanis a tervek szerint Oroszország is vendégül látja majd a száguldó cirkusz mezőnyét.

„Azt hiszem, már maga az, hogy van egy pálya, sokat segít nekünk, hiszen sok emberrel beszélnek a szervezők. Együtt dolgozunk azon, hogy találjunk egy versenyzői ülést a jövő évre” – idézi Petrov szavait a Ria Novosti orosz hírügynökség.

Petrovon kívül jövőre még egy orosz versenyzője lehet a Forma-1-nek, a Sauber ugyanis várhatóan Szergej Szirotykint ülteti egyik autójába, sőt, az sem kizárt, hogy a Williams is egy orosz pilóta mellett teszi le voksát azt követően, hogy együttműködési megállapodást kötött a GP2-ben szereplő Russian Time csapattal.

A Williamsszel kapcsolatban Petrov az f1news.ru című internetes lapnak nyilatkozva elmondta: „Szívesen megvitatnám ezt a projektet.”

Az orosz kezekben lévő Marussia is logikus lépés lehet Petrov számára.

„Meg kell ismernem a terveiket, hogy mit akarnak, és hogyan is akarnak a Forma-1-ben működni. Hogy csak akarnak-e egy autót és kocsikázni, vagy tényleg fejlődni szeretnének-e.”

Az orosz pilóta elárulta, a jövő hónapban esedékes Olasz Nagydíjon jelen lesz majd, így nem kizárt, hogy egyeztetéseket is kezdeményez majd néhány csapattal.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!