Friss hírek

Piquet máris behódolt Alonsónak

Nelsinho Piquet úgy gondolja, hogy a Renault csapatvezetője, Flavio Briatore soha nem fogja megengedi, hogy bármiféle nézeteltérés legyen közte és csapattársa, Fernando Alonso között a 2008-as idényben.

Nelsinho Piquet úgy gondolja, hogy a Renault csapatvezetője, Flavio Briatore soha nem fogja megengedi, hogy bármiféle nézeteltérés legyen közte és csapattársa, Fernando Alonso között a 2008-as idényben.

Alonso azt követően tért vissza a francia alakulathoz, hogy a tavalyi évben a McLaren istállót erősítette, ahol egyszerűen képtelen volt kijönni a vezetőséggel, és újonc csapattársával, Lewis Hamiltonnal, aki fantasztikusan teljesített első évében a Forma-1-ben.

Piquet szintén első évére készül a királykategóriában, mégis elmondta, nem szeretne galibát okozni, és készen áll a háttérben maradni, és segíteni csapattársát.

“Nem vagyok benne biztos, de úgy gondolom, hogy az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy a csapatvezető nem tudta kordában tartani versenyzőit” – mondta Piquet a riportereknek, mikor a McLaren tavalyi problémáiról kérdezték az R28 csütörtöki bemutatóján Párizsban.

“Úgy gondolom, hogy Flavio tisztában van azzal, hogy miként kell helyrerakni a versenyzőket, és tudja, miként kell beszélni velük, hogy a helyes dolgokra koncentráljanak. Éppen ezért nem gondolnám, hogy bármiféle problémánk lenne az idei évben. Flavio ezt nem engedi meg.”

“A sajtó komoly nyomást helyez a versenyzőkre, amit talán nem kellene tennie, éppen ezért bizonyítanom kell. Jól kell végeznem a dolgom, és akkor nem lesz gond. Szerintem sokkal nehezebb helyzetbe kerülnék, ha elkezdenék harcolni, mert egy olyan csapatban versenyzek, ahol ott van Fernando Alonso, aki két bajnoki címet is szerzett az elmúlt időben. Egy olyan csapatot szolgálok, ahol Flavio szereti Fernansót, hosszú ideje ismerik már egymást. Éppen ezért butaság lenne, ha elkezdenék harcolni vele.”

“Az a legjobb, ha a háttérben maradok, tanulok, és mikor esélyem lesz a győzelemre, akkor lecsapok” – folytatta a 22 éves versenyző, aki elárulta, egyenlő feltételeket biztosított neki csapata a 2008-as idényre.

“Nem lesz első és második számú versenyző. Mindkét autó ugyanolyan. Ez egy olyan üzlet, ahol százmilliárdok röpködnek, éppen ezért senkinek nem érdeke, hogy az egyik autó rosszabb legyen a másiknál. Biztos vagyok benne, hogy az elején mindenkinél többet tudok tanulni. Úgy gondolom, hogy mikor felveszem a ritmust, és bizonyítom, hogy fel tudom venni vele a lépést, akkor más lesz a helyzet, de jelenleg az a dolgom, hogy tanuljak, és mikor azonos lesz a sebességem, akkor az már egy más történet lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!