A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli elismerte, a legnagyobb hiba, amit az idei szezon során elkövetetett, hogy engedte a csapatoknak a jobb- és bal oldali abroncsok felcserélését.
A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli elismerte, a legnagyobb hiba, amit az idei szezon során elkövetetett, hogy engedte a csapatoknak a jobb- és bal oldali abroncsok felcserélését.
Az olasz gumigyártó vállalat mélyreható elemzéseket hajtott végre azt követően, hogy a múlt hétvégi Brit Nagydíjon sorozatos defektek hátráltatták a száguldó cirkusz mezőnyét. A Pirelli kiderítette, az is komoly szerepet játszott a gumik meghibásodásában, hogy a csapatok a kedvezőbb gumikezelés és teljesítmény értekében felcserélték a jobb- és bal oldali gumikat autóikon.
„Azt kell mondjam, ami múlt hétvégén történt, az a mi felelősségünk” – mondta Paul Hembery, a vállalat motorsport-igazgatója az AUTOSPORT-nak.
„Megengedtük a csapatoknak, hogy felcseréljék a gumikat, noha nem kellett volna. Mivel az autók sokkal gyorsabbak idén, teljesen más terhelés éri az abroncsokat. A gumik felcserélésével pedig keletkezik egy gyenge pont, és ez volt a probléma.”
„Aztán voltak másodlagos gondok is, melyeket említettünk, viszont nem szeretném áthárítani a felelősséget másra. Vannak dolgok, melyekkel kapcsolatban a jövőben sokkal merevebbnek kell lennünk, most itt tartunk jelenleg.”
A Német Nagydíjon a Forma-1 csapatai a Pirelli kevlárbetétes abroncsait lesznek kénytelen használni, Hembery pedig elárulta, több oka is van ennek, nemcsak az, hogy lejjebb szorítsák az üzemi hőmérsékletet.
„A kevlár nem olyan merev, mint az acél, emellett alacsonyabb hőmérsékleten üzemel, így ebből a szempontból nagyobb mozgásterünk lesz” – magyarázta, majd hozzátette, a biztonság tekintetében újabb fontos lépés, hogy a Magyar Nagydíjtól kezdődően a 2012-es gumiszerkezetre hajazó abroncsokat használják majd a csapatok.
„Ennek is több oka van. Ezeket a gumikat a csapatok már jól ismerik, mindannyian versenyeztek velük, lényegében az elmúlt két évben. Szóval sok adatuk van róluk.”