Ismét “csak” egy csapatot veszítettünk el, mint alig pár éve a Prost vagy az Arrows istállót, azonban itt már nem csupán pénzügyi csődről beszélhetünk…

Ismét “csak” egy csapatot veszítettünk el, mint alig pár éve a Prost vagy az Arrows istállót, azonban itt már nem csupán pénzügyi csődről beszélhetünk…

… hanem felmerül az átgondolatlan szabályzást elfogadók felelőssége is a bő két évet megélt Aguri esetében.

Tény, hogy már a japán istálló indulása is mulatságosra sikerült: a Hondától kiebrudálták az akkoriban inkább kamikaze-pilóta stílust bemutató Takuma Satót, majd Japánban össznépi felhördülés után 2002-es Arrows kaszniba préselvén az aktuális Honda motort, Aguri Suzuki egykori Forma-1-es pilóta életre hívta a nagy japán álmot, csupa japán versenyzőkkel.

Emlékeztetőül mondanám, hogy ez a koncepció már a négyszeres világbajnok Alain Prostnak sem sikerült, pedig a terve hasonló volt: az inkább franciák által szponzorált gall versenyzős, Peugeot motoros járgánya azonban érdemi versenyzésre kevésnek bizonyult, persze ez még a Renault ismételt komoly F1-es részvételi szándéka előtti időkből való.

A japán gárda azonban az akkori csapatvezetők támogatását és szimpátiáját kivívta, és kezdeti ellenérzésüket levetkőzvén, külön engedéllyel, messze a nevezési határidők lejárta után, de megkezdhette gyorsan összetákolt autójának a tesztelését.

Az már világosan látszott az első időkben is, hogy szponzorokban bőven hiányt szenved a csapat, ám a távol-keleti büszkeség nem engedett meg olyan megoldásokat, mint amikkel az egykori Jordan istálló élt, vagy kisebb Formula szériákban szokás, hogy a versenyzők matricáznak fel a kocsijukra támogatásért könyörgő feliratokat.

Az első komolyabb problémák tavaly nyár elején kezdődtek, amikor a csapat főszponzori státuszt élvező partnere az SS United elkezdte halogatni az istálló irányába történő kifizetéseket, majd később ezt teljesen berekesztette. Pedig ironikus módon a csapat pont fénykorát élte, 22 verseny alatt pontot, sőt pontokat szereztek, nem is beszélve arról, hogy Takuma Sato szenzációs módon megelőzte Kanadában a McLarennel akkor épp kevésbé vitézkedő Fernando Alonsót. Tehát minden adott volt ahhoz, hogy előrébb lépjenek a hátsó traktusokból.

Ugyanakkor nem tudok elmenni azon feltételezésem mellett, hogy sajnos valószínűleg ez is lett a vesztük, mivel az “anyacsapat” Honda akkoriban borzasztóan teljesített, jó ideig pontok híján voltak a bajnokságban, és ez Nick Fry-t borzasztó mód bőszítette. Ez a Fry (és a Honda) a mai napon végleg becsukta a kaput, a fizikai valós értelmében is, hiszen megtiltották a “B” csapatuknak, hogy átléphessék a hétvégén megrendezésre kerülő Török Nagydíjnak helyt adó isztambuli versenypálya főkapuját!

Ugyan felmerültek lehetőségek a csapat megmentésére, Bernie Ecclestone is természetesen saját érdekéből szorgalmazta ezen tárgyalásokat, de az üzlet nem sikerült. Előbb az angol Magma csoport jelentkezett be közel-keleti befektető partnerekkel, de megmondom őszintén már Bahreinben is csak azon F1 közeli alakoknak tűntek, akik semmilyen alázattal és megértéssel sem közelítenek az egyre inkább fényét vesztő királykategória felé, helyette üzleti lehetőséget látnak benne csak, mint az egykori szebb sikereket megért Jordan istálló hazárdírozó kanadai-orosz (Midland) majd holland (Spyker) befektetői.

Nem tudom másképp őket jellemezni mint a hiénákat, akik széles vigyorral a megmentő szerepében tetszelegnek egy ideig, majd vélhetőleg haszonnal, de tovább adnak az alakulatukon.

A német Weigl csoport ugyan kellő körültekintés és erős szponzorációs csomaggal állított be, de pont Nick Fry ügyeskedése a Magma csoporttal, valamint a várható kedvezőtlen döntés a partnerautók tekintetében végképp meghiúsította a mentőövet dobni készülő germán elképzeléseket.

Természetesen Dietrich Matesitz második számú csapatának, a Scuderia Toro Rossónak eladási híre is csak rontotta a Super Aguri eladási esélyeit, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy a Honda szerint közel 100 millió dollárral tartoznak feléjük.

Ahhoz meg még négy általános tánciskolai végzettség is elég, hogy belássuk, a kis japán istálló nem piacképes a maga kb. 160 millió dolláros vételárával (60-at ér a csapat, nevezési jogokkal, stb. + a Honda 100 milliója) szemben a 80 millióra tartott “B” Red Bull csapattal, de 0 tartozással.

Lássuk be, egy ilyen csapatot még a Prodrive vezér, David Richards sem vállal be, pedig mindent megtett volna az idei indulásért. Ugyanakkor mivel még mindig nem került aláírásra az új Concorde Egyezmény a csapatok részéről – sőt az új helyzetre való tekintettel, máris megy a civakodás a pénzek új leosztását illetően – mindenki, aki egyáltalán érez némi motivációt a Forma-1-be történő belépésre, most kivár.

Ha így megy tovább, ne csodálkozzunk azon, ha pár év múlva Monacoban összesen 8 autó fog körözni, de tényleg jól láthatóan megkülönböztethető kasznival és motorokkal…

Érdekességként említeném meg, hogy a kiscsapat olyannyira kedves volt rajongóival, hogy pár lelkes fanjukat, akik a csapat oldalán fórumozgattak, vendégül láttak tavaly Monzában, Sir Audettónak köszönhetően. Amikor először láttam, hogy megnőtt az idei festésükben a fekete szín, illetve a versenyzők overálján is ez dominál, kicsit már úgy éreztem, hogy tudat alatt a végre készülnek.

Mondtam is az előszeretettel lehetetlenekre fogadó barátaimnak, hogy idén tényleg kivehetik már a kalkulációikból Anthony Davidsont, Takuma Satót és a japán csapatot.

Takumát mindezek ellenére szerintem viszont látjuk a Japán Nagydíjon, akár pont a most rekordot döntő Rubens Barrichello helyén. Legrosszabb esetben megy a Toyotába.

Sayonara, Super Aguri!