Prost tapasztalatból tudja, mit érezhet Alonso - F1VILÁG.HU

Prost tapasztalatból tudja, mit érezhet Alonso

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Alain Prost elmondta, teljes mértékben együtt tud érezni Fernando Alonsóval, aki igen kínos helyzetbe került azzal, hogy újonc csapattársa, zsinórban aratott két győzelmével, magabiztosan vezeti a bajnokságot.

A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Alain Prost elmondta, teljes mértékben együtt tud érezni Fernando Alonsóval, aki igen kínos helyzetbe került azzal, hogy újonc csapattársa, zsinórban aratott két győzelmével, magabiztosan vezeti a bajnokságot.

Prost bevallotta, maga sem számított arra, hogy ennyire jól fog szerepelni Hamilton első évében, és ilyen komoly nyomás gyakorol majd kétszeres világbajnok csapattársára, Fernando Alonsóra.

Az egykori versenyző – aki a nyolcvanas évek végén vérre menő küzdelmet vívott márkatársával, Ayrton Sennával a McLarennél – úgy gondolja, a nagy rivalizálás mindkét versenyzőt megerősítheti, feltéve, ha megfelelően kezeik a helyzetet.

“Teljesen más a helyzet, mint régen volt” – mondta Prost a Reutersnek adott interjújában. “Régen minden a versenyzésről, illetve a technikáról szólt, azonban most az emberi tényező is komoly szerepet játszik. Minden a pszichológia körül forog. Ha valaki, akkor én nagyon is jól tudom, mit érezhet most Alonso.”

“Szokatlan, de tény, hogy más generációt képviselnek, noha mindössze néhány év választja el őket egymástól, és mindketten újak a csapatnál. Ez teszi csak igazán nehézzé Alonso helyzetét” – folytatta. “Gyermekkori álma volt, hogy bekerüljön a McLarenbe, ám most, hogy ott van, rá kellett jönnie, nem egyedül van a csapatban. Úgy gondolom, hogy nem lesz egyszerű motiváltnak maradnia ebben a helyzetben.”

“Mikor egy fiatal versenyez egy többszörös győztes ellen, akkor az emberek, a média, és mindenki a fiatal pilótát kezdi el támogatni. Ez így működik. Ez volt a helyzet, mikor Niki Lauda mellett versenyeztem, vagy mikor Ayrton versenyzett mellettem. Azonban mégsem ugyanaz a helyzet, hiszen Alonso úgy érkezett a csapathoz, hogy azt gondolt, ő lesz az elsőszámú versenyző.”

“Mindig hangsúlyoztam, hogy ez csak egy érzés, de nem könnyű ezzel élni. Én éreztem. Jóllehet a csapat valóban nem részesíti előnyben Lewis-t, amiben biztos is vagyok, de nem egyszerű Alonso helyzete. Ez olyan, mintha azt hinnéd, te vagy az egyedüli gyermek, aztán ráeszmélsz, hogy van egy testvéred, akiről még úgy is gondolod, hogy jobban szeretik, mint téged” – magyarázta Prost, aki szerint Hamilton eddigi teljesítménye bizonyítja, hogy máris bekerült a Forma-1 elitjébe.

“Nem hibázik, egyenletes, és gyors. Az egyetlen dolog, ami miatt talán aggódhatunk, hogy még fiatal, és történhet vele valami. Mindenesetre jelenléte jót tesz a sportnak, még Alonsónak is, aki tanulhat belőle, és erősebbé, valamint gyorsabbá válhat a jövőben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!