A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen egyetért csapattársával, hogy a rivális McLaren istállón belüli egyre csak erősödő belviszály, segíthet életben tartani csapata bajnoki esélyeit az idei évben.
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen egyetért csapattársával, hogy a rivális McLaren istállón belüli egyre csak erősödő belviszály, segíthet életben tartani csapata bajnoki esélyeit az idei évben.
Felipe Massa még a hét elején elmondta, remek a kapcsolat közte és Raikkönen között. A brazil pilóta ugyan elárulta, nem jó barátok csapattársával, mégis mindent megtesznek annak érdekében, hogy segítsék egymás munkáját, nem úgy, mint a rivális McLaren versenyzői.
Raikkönen, aki jelenleg 20 ponttal van lemaradva a listavezető Lewis Hamilton mögött a világbajnokságban, úgy érzi, a McLaren istálló belüli csatározások, sokat segíthetnek a Ferrarinak az idei év hátralévő részében.
“Jól jöhet nekünk, ha mások nem értik meg egymást” – mondta a finn pilóta a svájci Motorsport Aktuell c. lapnak adott nyilatkozatában. “Az olyan légkör, mint ami a McLarennél van jelenleg, biztosan nem segít a versenyzőknek a bajnoki címért folytatott vérre menő küzdelemben.”
Raikkönen azt is elmondta, ég és föld a különbség a McLaren és a Ferrari vezetősége között, ugyanis az olaszok sokkal jobban kezelik a pilótáik között esetlegesen kialakult nézeteltéréseket. A finn pilóta ugyanakkor elmondta, a Ferrarinak mielőtt javítania kell a megbízhatóságán, ha el szeretné halászni a McLaren elől a bajnoki címet a 2007-es idényben.
“Kétség nem férhet hozzá, hogy az autó roppant gyors. Azonban most azon kell dolgoznunk, hogy többször befejezzük a versenyeket, máskülönben végleg lemondhatunk arról, hogy bezsebeljük az idei bajnoki címet” – tette hozzá Kimi.