Kimi Raikkönen úgy gondolja, hogy előrébb is végezhetett volna a mai időmérő edzésen, ha nem hagy alább az eső, és az utolsó etapban is az extrém esőgumikon kell pályára hajtaniuk a résztvevőknek Interlagosban.
Kimi Raikkönen úgy gondolja, hogy előrébb is végezhetett volna a mai időmérő edzésen, ha nem hagy alább az eső, és az utolsó etapban is az extrém esőgumikon kell pályára hajtaniuk a résztvevőknek Interlagosban.
A Ferrari finn versenyzője az ötödik helyen végzett a szombati időmérőn Brazíliában, ám úgy érzi, hogy jobban is teljesíthetett volna, ha nem javul az idő, és szakadó esőben ér véget a körözés a brazil ringen.
Raikkönen ugyanis remek tempót tudott diktálni az első etapban, mikor szinte teljesen állt a víz a pályán, azonban azt követően, hogy a mezőny intermediate abroncsokra váltott az utolsó etapban, veszített autója az erejéből.
“Az autó nem volt olyan jól irányítható az intermediate gumikon, mint az esőgumikon” – mondta. “Ha az extrém esőgumikon maradtunk volna mindannyian, akkor bizonyára most jobb pozícióban lennék.”
“Bízom abban, hogy holnap a dobogós helyekért harcolhatunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy nincs elég tapadása az autónknak, de elégedett vagyok, mert ez egy jó pozíció.”
Bár a McLaren duója csak az utolsó előtti sorból rajtolhat, miután már az első etapban kiesett, a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali figyelmeztetett, hogy továbbra sincs biztonságban harmadik helyük a konstruktőrök versenyében.
A Ferrari jelenleg két ponttal előzi meg brit riválisát a gyártók versenyében, azonban az olasz szakember szerint még bármi megtörténhet, sőt a 10.5 pontos lemaradásban lévő Toyotára is oda kell figyelniük.
“Sajnálatos, hogy nincs mindkét versenyzőnk a rajtrács elején” – mondta Domenicali, célozva ezzel arra, hogy Fisichella egy kicsúszást követően csak a rajtrács végéről indulhat.
“Egy nagyon fontos verseny lesz a holnapi, figyelembe véve, hogy honnan indulnak legfőbb ellenfeleink, de nem szabad elfelejteni, hogy a Toyota előttünk van (Trulli a 4.), és nagyon közel vannak hozzánk a pontok tekintetében.”