Kimi Raikkönen jól van, de a szemét még fájlalja, miután egy igen bizarr incidens résztvevője volt a vasárnapi versenyen. A Ferrari finn pilótája egy pillanatra lángba borult, miután Heikki Kovalainen kiszakította a töltőcsövet, és ráspriccelte az üzemanyagot a boxutcában.

“A kiálláskor néhány csepp üzemanyag a szemembe került a Kovalainen autóján lógó kiszakadt töltőcsőből, aztán hirtelen minden lángokba borult, és egy pillanatra szinte teljesen megvakultam” – magyarázta Raikkönen.
“Már készültem megállni, de szerencsére a lángok elaludtak. Még mindig égnek a szemein, de rendben vagyok.”
Az egykori világbajnoknak azért kellett már az első körben behajtania a boxba, mert összeért Mark Webberrel az első kanyarkombinációt követő egyenesben, miközben harcban volt az ausztrállal a második pozícióért.
A Ferrari első vezetőszárnya leszakadt, így az autó javításra szorult, és Raikkönen szerint ekkor úszott el számára a futam, pedig ha minden rendben ment volna, akkor felállhatott volna a dobogóra.
“Az első körben történtek teljesen tönkretették a versenyem” – mondta. “Először az első kanyarban Adrian Sutillal értem össze, majd megpróbáltam elmenni Webber mellett, de sajnos hozzáértem a hátsó kerekéhez, amit az első szárnyam bánt.”
“Csalódott vagyok, mert biztos vagyok abban, hogy képesek lettünk volna felállni a dobogóra. Még egy futam hátra van. Majd meglátjuk, mire leszünk képesek Abu Dhabiban, hogy visszaszerezzük elvesztett harmadik helyünket a konstruktőrük versenyében.”