Kimi Räikkönen bevallotta, hogy vezetési stílusa okolható idei gyenge teljesítménye miatt, és tisztában van azzal, hogy nagyon sokat kell dolgoznia csapatának, hogy fordítani tudjanak a helyzeten.
Kimi Räikkönen bevallotta, hogy vezetési stílusa okolható idei gyenge teljesítménye miatt, és tisztában van azzal, hogy nagyon sokat kell dolgoznia csapatának, hogy fordítani tudjanak a helyzeten.
Miközben csapattársa, Fernando Alonso remekül teljesített a vasárnapi versenyen Kínában, ahol megszerezte a csapat idei első dobogós helyezését, Räikkönen idén már kétszer kiesett a Q2-ben, illetve a mai versenyen is csak szenvedett és a nyolcadik helyen végzett, majd’ egy teljes perccel lemaradva márkatársától.
„Nehéz volt a hétvége, hogy miért, nem tudom pontosan. Azonban bízom abban, hogy megoldást tudunk találni ezekre a problémákra, amik jelenleg hátráltatnak bennünket” – mondta a finn, aki cáfolta, hogy elveszítette volna a motivációját.
„A versenyen egyszerűen lassú volt az autó, nem volt meg a tapadás, sem elöl, sem hátul, de nincs egy olyan kimondott terület, vagy dolog, amire rá tudnék mutatni, hogy emiatt szenvedek.”
„Az utolsó etapban, mikor még frissek voltak a gumik, jobban éreztem magam, de néhány kör után ismét rosszabbodott a helyzet.”
Az egykori világbajnok egyetlen magyarázatot sejt mai gyenge teljesítménye mögött, mégpedig híresen lágy vezetési stílusát, ugyanis véleménye szerint a hűvös pályán nem tudta megfelelően felmelegíteni az abroncsait, így azoknak nem volt meg a megfelelő tapadásuk.
„Azt hiszem, a vezetési stílusom és a hőmérséklet volt a gond” – magyarázta. „Nem hiszem, hogy a gumikat megfelelően működésre tudtam volna bírni. Hidegben, vagy esőben, már évek óta szenvedek a gumik felmelegítésével.”
„Ezekre a dolgokra nincs olyan megoldás, hogy egyik napról a másikra minden rendben legyen, de dolgozunk rajta természetesen.”
Räikkönen négy év után tért vissza a Ferrarihoz, és tisztában volt azzal, hogy nem lesz egyszerű dolga, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az első négy versenyen negyven ponttal szerzett kevesebbet, mint Alonso, ám éppen emiatt is magabiztos, hiszen a spanyol bizonyítja, hogy nem olyan rossz az autó.
„Tudjuk, hogy javultunk, és minden egyes versenyen jobbak vagyunk. Ha megnézzük, rengeteget fejlődtünk Ausztrália óta” – folytatta.
„Nehéz ezt kívülről látni, de mi tudjuk, hogy kezdenek működni a dolgok. Az előző futamon elégedett voltam az autóval, most nem indult jól a hétvége, végig szenvedtem, de legalább szereztem néhány pontot a csapatnak, és biztos vagyok abban, hogy egyre jobbak leszünk.”