Kimi Räikkönen szerint a szezon előrehaladtával egyre erősebbé és versenyképesebbé válik a Ferrari Forma-1-es csapata – a finn versenyző idei legjobb eredményét érte el a hétvégi Belga Nagydíjon.
Kimi Räikkönen szerint a szezon előrehaladtával egyre erősebbé és versenyképesebbé válik a Ferrari Forma-1-es csapata – a finn versenyző idei legjobb eredményét érte el a hétvégi Belga Nagydíjon.
Räikkönent negyedikként intette le a kockás zászló Spa-Francorchampsban, Ferrarihoz való visszatérése óta először sikerült maga mögé utasítania csapattársát, a szintén világbajnok Fernando Alonsót.
A Ferrarinál a hétvégét megelőzően arra számítottak, a Mercedes képest gyengébb motorja miatt szenvedni fognak majd Belgiumban, Räikkönen szerint azonban a jó szereplés annak bizonyítéka, egyre erősebbé válnak.
A finn mindazonáltal tudja, sok munka vár még rájuk, ha be akarják fogni a Mercedest.
„Lépésről-lépésre erősebbé válunk – minden tekintetben. Nemcsak a motorról és az elektronikáról beszélek” – mondta a 2007-es év legjobbja.
„Az kétségtelen, hogy még nincs akkora leszorítóerőnk, mint egyes csapatoknak. A teljes csomagról van most itt szó. Egyik területen sem vagyunk rosszak, ugyanakkor jók sem. Minden területen hiányzik valami: az autó, az aerodinamikai tapadás, a mechanikus tapadás, és a motorerő is javulhatna még.”
„Bizonyos pályák jobban fekszenek nekünk, de tovább dolgozunk és apránként fejlődünk.”
A Ferrari másik versenyzője, Fernando Alonso elismerte, nem számítottak arra, hogy ennyire erősek lesznek Spában – noha a spanyol végül csak nyolcadikként zárta a belga hétvégét.
„Azt gondoltuk, messze el leszünk maradva a Williamstől, de sokkal versenyképesebbek voltunk, mint vártuk” – mondta a kétszeres világbajnok.
„Az én esetemben a motorerő volt a legnagyobb gond. Egész hétvégén lemaradásban voltunk ebben a tekintetben. Ez a kis extra motorerő hiányzott az előzésekhez a versenyen, de ettől függetlenül nem alakult volna teljesen másképp a futam, ha ez megvan.”