Kimi Raikkönen elmondta, vállalja a felelősséget a boxban történtekért, ahol idő előtt kilőtt, és elsodorta a Ferrari tankolásért felelős szerelőjét, akit a versenyt követően a pálya széli orvosi központba, majd a helyi kórházba szállítottak további kivizsgálásra.
Kimi Raikkönen elmondta, vállalja a felelősséget a boxban történtekért, ahol idő előtt kilőtt, és elsodorta a Ferrari tankolásért felelős szerelőjét, akit a versenyt követően a pálya széli orvosi központba, majd a helyi kórházba szállítottak további kivizsgálásra.
“Nem tudok mit mondani. Túl korán akartam elhagyni a boxot” – mondta a finn pilóta. “Az én hibám volt, és sajnálatos módon ráhajtottam az üzemanyag töltésért felelős szerelőre. Meg kell vizsgálnunk, hogy pontosan mi is történt.”
Bár az incidens miatt Raikkönen visszaesett a hatodik helyre, a dráma még csak ezután következett, ugyanis tizenegy körrel a futam vége előtt elfüstölt a finn pilóta autójának motorja.
A Ferrari versenyzője ezzel visszacsúszott a bajnokság harmadik helyére, és hat futammal a szezon vége előtt 13 pontra nőtt lemaradása a listavezető Lewis Hamiltonnal szemben.
Mindezek ellenére Raikkönen úgy gondolja, továbbra is minden esélye megvan a címvédésre.
“Jól vagyok. Nem volt túl jó hétvége, de nem ez volt az első ilyen az idei évben” – magyarázta. “Egy kicsit rosszabb helyzetben vagyunk, de úgy gondolom, hogy ha mindent megoldunk, akkor ismét visszatérhetünk. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megoldást találjunk a problémákra.”
A bajnoki címvédő tisztában van azzal, hogy először az időmérő edzéseken mutatott teljesítményén kell javítania, máskülönben esélye sem lesz a végső győzelemre.
“Meg kell oldanunk az időmérő problémákat. Véleményem szerint jók az esélyeink, azonban mindent bele kell adnunk, hogy jól szerepeljünk a következő versenyeken, és akkor majd meglátjuk, mi lesz.”
“Tudjuk, hogy min kell javítani, csak az a baj, hogy egyelőre még nem találjuk a megoldást a problémákra. Bízom benne, hogy a jövő heti teszten sikerül javítanunk a jelenlegi helyzeten. Ha túljutunk az időmérő nehézségein, akkor az sokat fog segíteni” – tette hozzá Raikkönen.