Rendkívül csalódottan nyilatkozott a múlt vasárnapi Magyar Nagydíjat követően Kimi Räikkönen.
Rendkívül csalódottan nyilatkozott a múlt vasárnapi Magyar Nagydíjat követően Kimi Räikkönen.
A Ferrari finn világbajnoka sokáig a második helyen autózott csapattársa, Sebastian Vettel mögött, végül azonban a kinetikus energia-visszanyerő rendszer (MGU-K) hibája miatt feladni kényszerült a futamot.
„Volt pár rossz futamunk eddig, most pedig egy újabb” – mondta csalódottan Räikkönen.
„Nyilván sokkal nagyszerűbb lett volna egy kettős győzelem a csapatnak, de Sebnek összejött azért a győzelem, ez pedig mindenképpen remek. Elég fájdalmas, hogy nem sikerült kettős győzelmet szerezni, mert könnyedén megvolt a tempónk ehhez, és minden adott volt – csak éppen probléma támadt az autóval.”
„Sajnos ez része a játéknak, nem tudunk mit tenni ezzel. Az autó meghibásodott, de minden tőlünk telhetőt megtettünk.”
Räikkönen hátránya jelenleg 86 pont csapattársával, Vettellel szemben, de reméli, a nyári szünettől kezdődően jóra fordulnak a dolgok.
„Ha megnézzük a végeredményt, akkor nyilván nem valami jó, de a tavalyi évhez képest egyáltalán nem katasztrófa. Remélhetőleg a továbbiakban több szerencsénk lesz. Bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk jó eredményekre, de meg kell bizonyosodnunk arról, hogy nem szembesülünk problémákkal a hétvégék során.”