A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen már alig várja, hogy a szokatlanul hosszú nyári szünet után ismét rajthoz állhasson Valenciában, ahol a sérülést szenvedett Felipe Massa helyettese, Luca Badoer lesz a csapattársa.
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen már alig várja, hogy a szokatlanul hosszú nyári szünet után ismét rajthoz állhasson Valenciában, ahol a sérülést szenvedett Felipe Massa helyettese, Luca Badoer lesz a csapattársa.
“Végre visszatérhetünk a pályára” – kezdte mondandóját az egykori világbajnok. “Az idei évben a szokásosnál hosszabb volt a nyári szünet, így feltöltődhettem a szezon hátralévő részére.”
Raikkönen egy új csapattársat kapott Luca Badoer személyében, aki a sérült Massát fogja helyettesíteni, amíg szükséges. A finn pilóta úgy érzi, jól kijön majd az olasszal, ám bízik Massa mielőbbi visszatérésében.
“Egy új csapattársam lesz Valenciában” – folytatta Kimi. “Felipe helyett – akinek ismét a legjobbakat kívánom a mielőbbi felépüléshez – Luca Badoer vezeti majd a csapat másik versenyautóját a spanyol ringen.”
“Évek óta a Ferrari tesztpilótájaként dolgozik, és örülök neki, hogy végre lehetőséget kap a versenyzésre. Sok szerencsét kívánok neki, és biztos vagyok abban, hogy jól fogunk tudni együtt dolgozni.”
Raikkönen optimistán várja a hétvégi futamot, ami nem csoda, hiszen idei legjobb eredményét érte el a legutóbbi Magyar Nagydíjon, ahol Lewis Hamilton mögött, a második pozícióban ért célba.
“Kiváló eredményt értünk el Magyarországon, mellyel visszatérhettünk a harmadik helyre a konstruktőrök versenyében. Ez a csapat reális célja a szezon hátralévő részére” – mondta a finn, aki még nem mondott le az idei győzelemről.
“Ami engem illet, nagyon bízom abban, hogy még legalább egyszer felállhatok a dobogó legmagasabb fokára, miután Monacóban a harmadik, Budapesten pedig a második helyen végeztem.”
“Az idei évben jól megyünk az ilyen jellegű utcai pályákon, elég, ha csak megnézzük, miként teljesítettünk a szezonnyitón Melbourne-ben, ahol a dobogóra is felállhattam volna, ha minden rendben megy.”
“A tavalyi évben, egy motorhiba miatt nem tudtam befejezni a versenyt Valenciában, így bízom abban, hogy idén jól szerepelhetek, és harcba szállhatok a dobogós helyekért. Ez a reális célunk, bár tudom, hogy nem lesz egyszerű elérnünk.”
Raikkönen arra is rávilágított, hogy a szombati időmérő kulcsfontosságú lesz, mert a spanyol ringen nem egyszerű az előzés, így csak abban az esetben lesz esélyük a jó eredményre, ha az első sorok egyikéből rajtolhatnak.
“Az időmérő döntő lesz: fontos, hogy az első sorok egyikébe kvalifikáld magad, sőt ha lehet, akkor a tisztább oldalra. Hatalmas hátrány ezen a pályán, ha a piszkosabb oldalról kell indulnod, mert azt az év többi részében soha nem használják” – magyarázta.
Bár az elmúlt verseny végeredménye a tavalyi évet idézte, mikor a Ferrari és a McLaren volt hatalmas csatában az első helyekért, Raikkönen tisztában van azzal, hogy még nem dőlhetnek hátra, és továbbra is keményen kell dolgozniuk, ha az élen akarnak maradni.
“Magyarországon úgy tűnt, hogy visszaállt a régi rend, és ismét a Ferrari, illetve a McLaren lesz harcban a győzelmekert, ám nem gondolom, hogy ez így lenne az Európa Nagydíjon” – figyelmeztetett Raikkönen.