Raikkönen: Kemény feladat előtt áll a Ferrari - F1VILÁG.HU

Raikkönen: Kemény feladat előtt áll a Ferrari

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Bár sokkal jobban teljesített, mint az elmúlt futamon, és közvetlenül Lewis Hamilton mögött, a negyedik helyen futott célba a Japán Nagydíjon, Kimi Raikkönen úgy érzi, a Ferrarinak nehéz lesz megtartania konstruktőri harmadik helyét.

Bár sokkal jobban teljesített, mint az elmúlt futamon, és közvetlenül Lewis Hamilton mögött, a negyedik helyen futott célba a Japán Nagydíjon, Kimi Raikkönen úgy érzi, a Ferrarinak nehéz lesz megtartania konstruktőri harmadik helyét.

A Ferrari mindössze csak egyetlen pontot veszített a McLarennel szemben, de már csak két pont az előnye a konstruktőrök versenyében, miközben még két verseny van hátra az idei bajnokságból, és egyértelmű, hogy a fejlesztések hiánya miatt egyre nagyobb hátrányba kerül.

Raikkönen ugyan elégedett volt a mai versenyen nyújtott teljesítményével, sőt még az autóját is dicsérte, tisztában van azzal, hogy két nagyon nehéz futam vár rájuk, ahol keményen meg kell majd küzdeniük azért, hogy a McLaren előtt maradhassanak.

“Nem volt rossz az autó a mai nap folyamán, de egyszerűen nem volt elég gyors ahhoz, hogy harcba szálljunk a dobogós helyezésekért” – mondta a finn pilóta.

“A negyedik pozíció nagyon hasznos volt, mert ezzel meg tudtuk tartani a konstruktőri harmadik helyünket, de azt nem lesz könnyű megvédeni az utolsó két versenyen. Azonban mindent beleadok majd, rajtam nem fog múlni a dolog.”

Raikkönen a rajtbüntetések után, az ötödik pozícióból vághatott neki a mai versenynek, ám a korábbi futamokkal ellentétben, ezúttal nem tudott pozíciókat szerezni a célegyenesben.

“A rajtnál nem tudtam pozíciókat nyerni, különösen azért nem, mert nincs olyan messze a célvonaltól az első kanyar, így nem tudtam kihozni a maximumot a KERS rendszerből” – magyarázta.

“Az első etapban, mikor a keményebb keverékeken voltam, nem volt egyszerű a helyzetem, de aztán a lágyabb abroncsokon sokkal jobban tudtam hajtani. Sikerült közelebb kerülnöm Heidfeldhez, akit a boxban meg is előztem. A futam végén viszont már nem tudtam harcolni.”

A Ferrari másik versenyzője, Giancarlo Fisichella most sem tudott pontot/pontokat szerezni, az olasz csak a 12. helyen végzett, ám elmondása szerint elégedett volt a versenyen nyújtott teljesítményével, csak azt bánta, hogy elrontotta az időmérőt, így a mezőny hátsó régiójából kellett elrajtolnia.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!