Raikkönen: Kicsúszott a kezemből az irányítás - F1VILÁG.HU

Raikkönen: Kicsúszott a kezemből az irányítás

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen tisztában van azzal, hogy már nem csak rajta múlik, hogy meg tudja-e védeni bajnoki címét az idei évben, ugyanis a végső sikerhez mások balszerencséje is kell, ahogy a tavalyi évben.

A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen tisztában van azzal, hogy már nem csak rajta múlik, hogy meg tudja-e védeni bajnoki címét az idei évben, ugyanis a végső sikerhez mások balszerencséje is kell, ahogy a tavalyi évben.

A világbajnoki címvédő 21 ponttal van lemaradva a listavezető Lewis Hamilton és 20 ponttal csapattársa, Felipe Massa mögött, így minden bizonnyal a hátvéd szerepe jut majd neki a szezon hátralévő négy versenyén.

Raikkönen azonban eddig még egyszer sem vallotta be, hogy valóban megpróbál segíteni Massának, ehelyett folyamatosan azt hangoztatta, hogy meg akarja ismételni tavalyi bravúrját, mikor az utolsó két versenyen dolgozta le 17 pontos hátrányát.

A Ferrari versenyzője viszont tisztában van azzal, hogy az önmagában már nem elég, hogy megnyeri a hátralévő versenyeket, az is kell, hogy riválisai elbukjanak egy-egy helyszínen.

“A legfontosabb dolog az, hogy ismét nyerjek. A bajnokság jelenlegi állása szerint a végső győzelem már nem csak rajtam, hanem ellenfeleim eredményein is múlik. Elméletben még semmi nincs veszve, azonban kicsúszott a kezemből az irányítás” – mondta Raikkönen.

“A tavalyi évben a szezon második felében egy nagyon jó beállításunk volt, és számos futamgyőzelmet arattam. Idén viszont sokkal nehezebb helyzetben vagyok, különösen a gumimelegítési problémák miatt. Mikor a hőmérséklet rendben van, akkor az autó igen versenyképes.”

“Mindent beleadunk Szingapúrban, hogy harcba szállhassunk a győzelemért, ami továbbra is a fő célunk. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk a szezon utolsó négy versenyén, és aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz.”

“Ahogy azt már oly sokszor elmondtam, a győzelem az egyetlen cél, ami vezérel. Nem azért vagyok itt, hogy csak versenyezzek, mindenképpen győzni szeretnék.”

Raikkönen bízik benne, hogy a Ferrarinak sikerült megoldást találnia a vizes pályás beállításokra a múlt heti tesztprogram során, ugyanis jó esélye van az esőnek az utolsó állomásokon, ami az eddig látottak alapján inkább a rivális McLarennek lehet kedvezőbb.

“Monzában egy igen rossz hétvégét teljesítettünk, de aztán egy eredményes tesztprogramot hajtottunk végre Mugellóban” – folytatta a finn pilóta. “Autóink beállítása kiváló volt az elmúlt két versenyen a száraz pályára, és teszteltünk néhány új megoldást, ami javíthat teljesítményünkön.”

Hirdetés

“Az elmúlt héten egy napot a szimulátorban töltöttem a Fiat torinói kutató központjában, ahol képet kaptam arról a pályáról, ahol a hétvégén versenyezni fogunk” – magyarázta Raikkönen, aki már szerdán megérkezett Szingapúrba.

“Szerdán érkeztem meg Szingapúrba, miután egy napot Abu Dhabiban töltöttem, ahol részt vettem néhány promóciós rendezvényen. Már alig várom, hogy ismét pályára gördüljek, mert szeretem a kihívásokat: azóta várom a szeptember 28-át, hogy először pillantást vetettem az idei versenynaptárra.”

Raikkönen számára nem hoztak sikert az idei utcai helyszínek, Monacóban egy meggondolatlan manővert hajtott végre, és ezzel kilökte Sutilt, ő maga pedig a kilencedik helyen végzett, míg Valenciában az utolsó körökben füstölt el alatta a Ferrari motor.

“Természetesen, ha visszatekintek az idei utcai pályákon elért eredményeimre, akkor nem lehetek túl optimista, azonban ennek ellenére szeretem ezeket a pályákat” – mondta. “Kiváló érzés, ha megtalálod a megfelelő beállításokat, és úgy versenyezhetsz a falak között.”

Bár sokan aggódnak a sport történetének első éjszakai megmérettetése miatt, Raikkönen egyáltalán nem tart attól, hogy bármiféle probléma lesz az éjszakai futamon, sőt elmondása szerint élvezni is fogja a késői kelést.

“Nem hiszem, hogy különösebb problémát jelentene az éjszakai versenyzés. A motorosoknál már debütált. Egy olyasvalaki vagyok, aki szeret későn kelni, így ezzel sem lesz gond. A szervezetem tökéletesen fog alkalmazkodni ehhez a szokatlan időbeosztáshoz” – magyarázta a finn pilóta.

“Azonban teljesen mindegy, mikor kezdődik a verseny. Mikor felveszed a sisakod, és a rajrácsra gördülsz, olyan magas lesz az adrenalin szinted, hogy minden mást elfelejtesz, csakis arra koncentrálsz, hogy a legjobban teljesíts az egész versenyen.”

“Azt mondják, minden este esik Szingapúrban. Ez nem rémiszt meg bennünket, mert mindannyiunk számára azonos lesz a helyzet. Úgy gondolom, hogy minden esélyünk megvan arra, hogy megnyerjük a hátralévő négy futamot. Én mindent beleadok, és mindent megteszek azért, hogy csapatom elérhesse céljait” – tette hozzá Raikkönen.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!