Räikkönen látja a pozitív jeleket a Ferrarinál - F1VILÁG.HU

Räikkönen látja a pozitív jeleket a Ferrarinál

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kimi Räikkönen szerint számos pozitívuma volt a hétvégi Magyar Nagydíjnak, és bízik abban, hogy a szezon második felében eredményesebbek lehetnek.


Kimi Räikkönen szerint számos pozitívuma volt a hétvégi Magyar Nagydíjnak, és bízik abban, hogy a szezon második felében eredményesebbek lehetnek.

A Ferrari finn pilótája borzalmas időmérőt teljesített szombaton, ahol már az első etapban búcsúzott, miután csapata nem adott neki egy második lehetőséget a gyorskörre, hibásan.

Az egykori világbajnok azonban a 16. helyről a hatodik pozícióba hozta be versenygépét a mai futamon, pedig sokáig fel is tartotta Esteban Gutierrez a Sauberrel.

„A tegnapi hiba miatt nagyon jó pozícióban zártunk, pedig nem volt meg a megfelelő sebességünk az egyenesben, és a verseny közepén beragadtam az egyik Sauber mögé” – magyarázta Räikkönen.

„A körülmények igencsak trükkösek voltak, de sikerült pozíciókat nyernünk.”

Egy remek verseny volt a mai a Ferrari számára, hiszen Fernanado Alonso az ötödik pozícióból Daniel Ricciardo mögé, a második helyre ért fel, míg Räikkönen számára sem jöhetett volna jobban ez a pontszerző helyezés, hiszen az elmúlt két versenyen az első tízbe sem került be.

A finn pilóta bizakodó és nagyon reméli, hogy folytatni tudja ezt a formáját a nyári szünet után.

„Bízom abban, hogy a szezon második fele eredményesebb lehet, mint az első volt, de természetesen tudjuk, hogy egy remek verseny nem változtat sokat” – folytatta.

„Nem törli el a hibákat és nem oldja meg azokat a dolgokat, amiken keményen kell dolgoznunk, hogy további javulást tudjunk elérni. Ez nem változott egyik pillanatról a másikra ezen a délután, még rengeteg munka vár ránk, hogy ott lehessünk, ahol lenni szeretnénk.”

Hirdetés

„Hiszek a csapatban, és hiszem, hogy oda tudunk kerülni, ahol lenni szeretnénk. Vannak jelek, hiszen a mai napon remek volt a sebességünk, de természetesen a rajtpozíció, ahonnan indulhattam, igencsak megnehezítette a helyzetemet a versenyen.”

„Nem hiszem, hogy nagy különbség lenne három-négy hét múlva, de jövőre biztosan. Szóval most azon vagyunk, hogy tovább javítsunk a dolgokon, és jobbak legyünk a szezon második felében.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!