Raikkönen már jövőre befejezheti a versenyzést - F1VILÁG.HU

Raikkönen már jövőre befejezheti a versenyzést

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Ferrari világbajnoka, Kimi Raikkönen nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy jelenlegi szerződése lejárta után, azaz 2009 végén visszavonul, és elhagyja a királykategóriát.

A Ferrari világbajnoka, Kimi Raikkönen nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy jelenlegi szerződése lejárta után, azaz 2009 végén visszavonul, és elhagyja a királykategóriát.

A finn versenyző, aki a tavalyi évben megszerezte a bajnoki címet a Ferrari színeiben, még egy évig biztosan az olaszokat szolgája majd a Forma-1-ben, ám azt egyelőre még nem tudja, mi lesz vele a jövőben.

“Évek óta rengeteg híresztelés lát napvilágot a jövőmről” – mondta a 28 éves versenyző, mikor visszavonulásáról faggatták. “Mindig is azt hangoztatom, hogy a jövő év végéig érvényes szerződésem van.”

“Egyelőre még nem döntöttem arról, folytatom, avagy sem. Ez az utolsó szerződésem, és majd meglátjuk, mi lesz az idei és a jövő évben. Úgy gondolom, hogy egészen addig fogok versenyezni, amíg élvezetem lelem benne. Talán négy év múlva unom meg, nem tudom. Túl korai még erről beszélni” – folytatta a Ferrari versenyzője a Kanadai Nagydíj csütörtöki sajtókonferenciáján.

Raikkönen azt is elmondta, számos dolog van a Forma-1-ben, ami nem tetszik neki, és ezeket is figyelembe fogja venni, mikor meghozza döntését.

“Szeretem a versenyzést, de a többi dolog nem mindig tetszik. Mindenki azért van a Forma-1-ben, mert szeret versenyezni, és vezetni, azonban mikor már túl sok olyan dolog vesz körül, ami nem tetszik, eljött a visszavonulás ideje.”

“Ez bármi lehet. Ha már nem élvezed, amit csinálsz, lépned kell” – tette hozzá sejtelmesen a finn pilóta.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!