Kimi Raikkönen úgy gondolja, van még esélye a bajnoki cím megszerzésére az idei évben, jóllehet jelenleg húsz pont választja el az élen álló Lewis Hamiltontól a pilóták versenyében. A finn versenyző azonban tudja, ehhez kettős győzelmekre van szüksége a Ferrarinak.
Kimi Raikkönen úgy gondolja, van még esélye a bajnoki cím megszerzésére az idei évben, jóllehet jelenleg húsz pont választja el az élen álló Lewis Hamiltontól a pilóták versenyében. A finn versenyző azonban tudja, ehhez kettős győzelmekre van szüksége a Ferrarinak.
Azt követően, hogy Raikkönen a második helyen végzett, miközben Hamilton megszerezte idei harmadik futamgyőzelmét a Hungaroringen, a brit versenyző tovább növelte előnyét a finnel szemben a bajnoki pontversenyben.
Annak ellenére, hogy már csak hat verseny van hátra az idei szezonból, Raikkönen úgy gondolja, még semmi nincs veszve, ám tisztában van azzal, hogy csak akkor tudja életben tartani bajnoki esélyeit, ha a Ferrari sürgősen elkezd kettős győzelmeket szerezni a hátralévő versenyeken.
“A bajnokságnak még nincs vége” – mondta Raikkönen. “A bajnoki éllovas és a köztem lévő különbség nem nőtt lényegesen, így nem szabad feladni a küzdelmet. Fantasztikus az autónk, és úgy gondolom, hogy a Hungaroring volt az utolsó helyszín, ahol valamelyest hátrányban voltunk a McLarennel szemben. Mikor Magny-Cours-ban és Silverstone-ban versenyeztünk, komoly előnyre tettünk szert, így biztos vagyok benne, hogy a szezon hátralévő részében versenyképesek lehetünk.”
“Isztambulban, Monzában, és Spa-Francorchamps-ban, ahol hosszú egyenesek és gyors kanyarok vannak, kiautózhatjuk az F2007-esben rejlő lehetőségeket” – folytatta a finn versenyző. “Csapattársammal, Felipével együtt azon kell lennünk, hogy minél több kettős győzelmet hozzunk a Ferrarinak. Tudom, hogy nem egyszerű zsinórban hat győzelmet aratni, de meg kell próbálnunk. Egy kis szerencsével viszont befoghatjuk riválisunkat.”
A Ferrari versenyzője azt is bevallotta, hogy nem volt túlságosan megelégedve a Magyar Nagydíjon nyújtott teljesítményével, különösen ezért nem, mert úgy gondolja, egy kis szerencsével meg is előzhette volna a futamgyőztes Hamiltont.
“Ha egy versenyzőnek nem kellett volna előttem végeznie, az éppen Hamilton” – mondta. “A kettőnk közötti különbség 20 pontra nőtt. Szinte az egész futamon a második helyen autóztam a brit versenyző mögött. Remek versenytempót diktáltam, és megvolt a sebességem, de ha tiszta lett volna a pálya előttem, akkor jobb helyen végeztettem volna. Az utolsó kör előtt egy kicsit lemaradtam, hogy megnézzem, milyen időt tudok teljesíteni, és meggyőzött az eredmény, hiszen a futam leggyorsabb körét teljesítettem.”
“Hamilton egy remek versenyző, egyetlen egy hibát sem követett el: vártam a lehetőségre mögötte, de nem hibázott, így nem tudtam megelőzni. Az időmérő után már tudtuk, hogy jó az autónk, de az első kiállást követően megpróbáltuk megsaccolni, mennyi üzemanyag lehet a McLarenben, és bár mindent megtettünk annak érdekében, hogy megelőzzük őket, sajnos ez nem sikerült.”