Kimi Räikkönent érte az a megtiszteltetés, hogy pénteken először vezethette a Ferrari 2017-es versenyautóját.
Kimi Räikkönent érte az a megtiszteltetés, hogy pénteken először vezethette a Ferrari 2017-es versenyautóját.
Az SF70H kódjelű versenyautóval a finn pilóta délelőtt 11 óra 20-kor gurult pályára először, és bár természetesen még csak bejáratásról volt szó, Räikkönen úgy érzi, elégedettek lehetnek.
„Nem mentünk padlógázzal, az installációs kört, illetve az első köröket futottuk az új autóval” – mondta a 2007-es világbajnok.
„Minden jónak tűnt, de még csak most ismerkedünk az autóval. Kicsit tudtunk ugyan dolgozni, de az igazi munka majd Barcelonában kezdődik. De eddig minden rendben.”
Péntek délután Räikkönen csapattársa, Sebastian Vettel is autóba ülhetett, a két versenyző pedig összesen 100 km-t tett meg a Pirelli demóabroncsaival szerelt versenyautóval.