Kimi Raikkönen szerint Lewis Hamilton balszerencséje a hétvégi Török Nagydíjon is azt bizonyítja, a bajnokság még teljesen nyitott az idei évben, és továbbra is négy versenyző van harcban a végső győzelemért a szezon hátralévő részében.
Kimi Raikkönen szerint Lewis Hamilton balszerencséje a hétvégi Török Nagydíjon is azt bizonyítja, a bajnokság még teljesen nyitott az idei évben, és továbbra is négy versenyző van harcban a végső győzelemért a szezon hátralévő részében.
A bajnokság éllovosa, Lewis Hamilton már a markában érezhette a harmadik helyet Törökországban, mikor tözenöt körrel a verseny vége előtt defektet kapott jobb első gumija, melynek következtében visszacsúszott az ötödik helyre. Ez pedig azt eredményezte, hogy a Ferrari versenyzői, Felipe Massa és Kimi Raikkönen 15, illetve 16 pontra csökkentették lemaradásukat a McLaren brit versenyzőjével szemben öt futammal a szezon vége előtt.
Raikkönen éppen ezért úgy gondolja, hogy Hamilton esete is azt bizonyítja, egyik bajnoki esélyes sem szállhat el magától, mert még bármi megtörténhet az utolsó versenyeken.
“Minden egyes verseny után azt kérdezik tőlem, miként alakul majd a bajnokság állása, de én csak azt tudom mondani: várnunk kell az utolsó versenyig, hogy megtudjuk, ki lesz a bajnok, mert még bármi megtörténhet” – mondta Raikkönen. “Isztambul jó példa volt erre: Hamilton remekül ment, jó helyen is végezhetett volna, de a defekt közbeszólt. Jóllehet így is szerzett néhány értékes pontot, de nem annyit, amennyire vágyott.”
“Nyilvánvalóan a végsőkig harcolt, de mindannyian ezt tesszük. Semmit nem vehetsz biztosra, és minden egyes versenyen a maximumot kell nyújtanunk, máskülönben esélyünk nincs arra, hogy mi végezzünk az élen.”
A finn versenyző most ismét Massa mögött áll a bajnoki pontversenyben, miután a brazil tavalyi sikere után ismét győzelmet aratott Törökországban. Raikkönen azonban úgy gondolja, könnyedén győzhetett volna Isztambulban, ha nem hibázik az időmérő edzésen.
“Ha szombaton minden jól ment volna, megszerezhettem volna a pole pozíciót” – magyarázta. “Azonban miután kikaptam csapattársamtól, már tudtam, hogy esélyem sincs a győzelemre. Ha tudod, mikor hajt ki csapattársad a boxba, nagyon nehéz a helyzeted, különösen akkor, ha te állsz ki előbb.”
“Egy ponton nagyon közel kerültem hozzá, de már a második etap végén voltunk. Autóm nagyon, de nagyon jól muzsikált, sokkal gyorsabb is lehettem volna, mint amilyen voltam. Azonban a legfontosabb az, hogy a csapat maximális pontszámot kapott, így nem is volt értelme annak, hogy felesleges kockázatot vállaljunk. Ismét csökkentettük a különbséget, de Budapesthez hasonlóan most is unalmas volt a versenyem.”
“Azonban nincs értelme azon gondolkodni, miként történtek volna a dolgok, ha nem hibázok az időmérő edzésen. Bízom benne, hogy legközelebb tökéletes hétvégét teljesíthetek” – tette hozzá Raikkönen.