A Ferrari világbajnoka, Kimi Raikkönen elmondta, hogy mind Lewis Hamilton, mind pedig Heikki Kovalainen nekihajtott az első kanyarban, ami miatt a brit versenyző egy áthajtásos büntetést kapott a Japán Nagydíjon.
A Ferrari világbajnoka, Kimi Raikkönen elmondta, hogy mind Lewis Hamilton, mind pedig Heikki Kovalainen nekihajtott az első kanyarban, ami miatt a brit versenyző egy áthajtásos büntetést kapott a Japán Nagydíjon.
A finn versenyző sokkal jobban rajtolt az első sorból, mint a pole-ból induló Hamilton, azonban szélesen kellett vennie az első kanyart, hogy ne ütközzön neki riválisának, aki csapattársával, Kovalainennel egyetemben csúnyán elfékezte magát.
Raikkönen ugyan – az első kanyarban történteket kiválóan kihasználó Alonso és Kubica mögött – a harmadik helyen végzett, úgy gondolja, hogy a rajtnál történt lökdösődés miatt nem tudott harcba szállni a győzelemért Fujiban.
“Jól kaptam el a rajtot, aztán elkezdtem fékezni az első kanyar előtt, és megpróbáltam kanyarodni, de először az egyik, aztán a másik McLaren került mellém” – mondta Raikkönen.
“Mindketten megütöttek, és nem tudtam merre menni, csakis egyenesen. Több pozíciót is veszítettem, nem is beszélve arról, hogy megsérült az autóm eleje. Szerencsére vissza tudtam térni a pályára, de a többiek mögött találtam magam.”
“Sikerült néhány versenyzőt megelőznöm, és a kiállások után Kubica mögé kerültem, akivel kemény csatát vívtam. Az utolsó etapban többször is próbálkoztam, de sajnos nem tudtam elmenni mellette a célegyenes végén. Később aztán a gumik elkezdtek szemcsésedni, így visszavettem a tempóból.”
“Bosszantó, ami az első kanyarban történt, de legalább befejeztem a futamot” – mondta Raikkönen, aki legutóbb az augusztus eleji Magyar Nagydíjon szerzett pontot csapatának, amely visszavette vezető pozícióját a McLarentől a konstruktőrök versenyében.
Raikkönen azonban úgy érzi, sokkal jobban is szerepelhetett volna Japánban.
“Már az elején elvesztettem a vezető pozíciómat, és onnantól kezdve már semmi nem volt a régi” – magyarázta. “Heikki igen keményen megütött, az autóm elejét nagyon könnyűnek éreztem, bár nem tudom, mi történt, mert nem kérdeztem meg a csapattól, hogy megsérült-e valami.”
“Azonban valami biztosan történhetett, mert nem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy befogjuk az előttünk állókat. A második kiállásom előtt beragadtam Rubens Barrichello mögé, és legalább egy másodpercet veszítettem. Nagyon nehéz verseny volt a mai, a harmadik helyen végeztünk, és bízom benne, hogy jobban szerepelhetünk majd az utolsó két futamon.”