Kimi Raikkönen elárulta, még gyorsabb is lehetett volna, miután megszerezte a pole pozíciót a Francia Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén Magny-Cours-ban, ahol az olaszoknak nem volt ellenfele.
Kimi Raikkönen elárulta, még gyorsabb is lehetett volna, miután megszerezte a pole pozíciót a Francia Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén Magny-Cours-ban, ahol az olaszoknak nem volt ellenfele.
A finn versenyző, a tavalyi évben győzelmet aratott a francia ringen, 1:16.449-es idejével, csapattársa, Felipe Massa előtt, az élen végzett a mai időmérő edzésen, mellyel pályafutása 16., és csapata 200. pole pozícióját szerezte meg a Forma-1-ben.
Raikkönen két tizeddel előzte meg a harmadik helyen végző Lewis Hamiltont, és az edzést követő sajtótájékoztatón elárulta, volt még benne tartalék, de végül úgy döntött, spórol az üzemanyaggal, és nem fejezi be utolsó mért körét, hiszen az elsőség már a zsebében volt.
“Utolsó gyorskörömön javíthattam volna még az időmön, de a csapat a fülemre szólt, hogy hajtsak ki a boxba, mert nincs veszélyben az első helyem, így nincs értelme egy újabb környi üzemanyagot elfogyasztani” – mondta Raikkönen, aki az elmúlt két versenyen egyetlen pontot sem szerzett.
“Az utolsó körben két tizeddel voltam gyorsabb, mikor a csapat a fülemre szólt, hogy fejezzem be a száguldást. Az autó az egész hétvége folyamán nagyon jól muzsikált, eddig minden tökéletes, de a holnapi verseny az, ami igazán számít. Mindenekelőtt be kell fejeznünk a futamot, amit remélhetőleg megnyerünk, mert kellenek a pontok.”
“Az autó teljesen másképp viselkedik üres tankkal. Az edzéseken azon dolgoztunk, hogy kitaláljuk, mennyi üzemanyaggal kezdjük meg a futamot, de az a legfontosabb, hogy mindenki elől indulhatunk, és eddig úgy tűnik, minden rendben van a stratégiánkkal.”
Raikkönen, aki jelenleg hét ponttal van lemaradva a bajnokság élén álló Kubica mögött, hozzátette, magabiztosabban érezte magát a keményebb keverékű abroncsokon.
“Nem hiszem, hogy túl nagy különbség lenne a két keverék között az első körökben, de hosszú távon a keményebbek lehetnek nyerőbbek, bár mindkét keverékkel meg vagyunk elégedve” – tette hozzá a finn pilóta.