Raikkönen nem zárja ki, hogy elhagyja a Ferrarit - F1VILÁG.HU

Raikkönen nem zárja ki, hogy elhagyja a Ferrarit

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Bár eddig határozottan cáfolta a távozásáról szóló híreszteléseket, Kimi Raikkönen a hétvégén elhintette, hogy más csapatokkal is kapcsolatban áll arra az esetre, ha valóban el kellene hagynia az olasz gárdát a szezon végén.

Bár eddig határozottan cáfolta a távozásáról szóló híreszteléseket, Kimi Raikkönen a hétvégén elhintette, hogy más csapatokkal is kapcsolatban áll arra az esetre, ha valóban el kellene hagynia az olasz gárdát a szezon végén.

Az elmúlt hetekben, hónapokban szinte nem volt olyan nap, hogy ne jelent volna meg valami a finn versenyző bizonytalan jövőjéről a sajtóban.

Bár Raikkönen jelenleg is érvényben lévő szerződése 2010 végéig szól a Ferrarival, sokak szerint az egykori világbajnok már a szezon végén elhagyja csapatát, sőt akár a Forma-1-ből is távozhat, hogy átadja helyét Fernando Alonsónak.

Maga az érintett azonban elmondta, hogy nem aggódik jövője miatt, ám most először azt is hozzátette, hogy más csapatokkal is kapcsolatban van, hogy ne érje váratlanul, ha valóban el kell hagynia az olasz alakulatot.

“Ha valamilyen oknál fogva nem leszek a Ferrarinál a következő szezonban, tudom, hogy lesz helyem más csapatnál a paddock-ban. Ez nem probléma számomra, mert tudom, hogy más csapatok tárt karokkal várnak” – idézte a finn pilótát a brit média szombaton.

A Ferrari pilótája azt is cáfolta, hogy az év végén visszavonulna, és ralira váltana, miután az idei évben több raliversenyen is rajthoz állt, sőt a nyári szünetben a rali-világbajnokság (WRC) finnországi futamán is bemutatkozott, ami nagyon tetszett neki.

“Túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy visszavonuljak, és érvényes szerződésem van a Ferrarival a következő szezonra. Ha nem akartam volna versenyezni jövőre, akkor nem írtam volna alá a jelenleg is érvényben lévő szerződésemet a csapattal” – magyarázta Raikkönen, aki csütörtökön azt is elárulta, hogy nem rajta múlik, mi lesz a sorsa a Ferrarinál.

Egyes források szerint a Ferrari vezetése hazai versenyén, a szeptember 11-i Olasz Nagydíjon jelenti be, hogy Alonso veszi át Raikkönen helyét 2010-ben.

A 2007-es világbajnok menedzsmentje állítólag kapcsolatban áll a Brawn GP-vel, és az utóbbi időben olyan hírek is szárnyra kaptak, melyek szerint visszatérhet egykori csapatához, a McLarenhez, ahol Hamilton mellett kezdhetné meg a jövő évet.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!