Raikkönen segíteni fog Massának a szezonzárón - F1VILÁG.HU

Raikkönen segíteni fog Massának a szezonzárón

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kimi Raikkönen elmondta, örült annak, hogy átadhatta második helyét Felipe Massának a Kínai Nagydíjon, és a szezonzárón is nagyon szívesen fog segíteni csapattárásnak, ha esélye lesz a bajnoki cím megszerzésére.

Kimi Raikkönen elmondta, örült annak, hogy átadhatta második helyét Felipe Massának a Kínai Nagydíjon, és a szezonzárón is nagyon szívesen fog segíteni csapattárásnak, ha esélye lesz a bajnoki cím megszerzésére.

A Ferrari finn pilótája a futam javarészében a második helyen autózott, ám mivel képtelen volt befogni az élen álló Lewis Hamiltont, visszavett a tempóból és az utolsó etapban maga elé engedte csapattársát, aki ezzel extra két ponttal gazdagodott Kínában.

“Amint nem vagy versenyben a bajnoki címért, teljesen mindegy, hogy a második vagy a harmadik helyen futsz célba, persze ha a csapat pontjai változatlanok maradnak” – mondta Raikkönen.

“A lehető legjobb eredményt értem el Kínában, figyelembe véve azt a tényt, hogy nem tudtunk harcba szállni a győzelemért. Meg volt a lehetőségünk a győzelemre, azonban nem volt meg a megfelelő versenyritmusunk. Az autó nem volt olyan rossz, de nem is volt 100%-os.”

“Hamilton az első körökben gyorsabb volt nálunk a rajt és a kiállások után. A hosszú etapok alatt ugyan sikerült egy kicsit felzárkóznunk, az már túl késő volt” – folytatta a finn pilóta, aki elégedett volt az elmúlt két versenyen mutatott teljesítményével, különösen az időmérő edzéseken.

“Végre elégedetten térhettem haza egy versenyről. A legjobb része az elmúlt két futamnak az volt, hogy ismét versenyképes voltam a kvalifikáción. Az autó úgy viselkedett, ahogy szeretem, ezért is rajtolhattam az első sorból Fujiban és Sanghajban.”

“Örülök, hogy visszatértem a dobogóra, szükségem volt egy jó befejezésre. Egy pozitív befejezéssel, sokkal nagyobb esélyem van egy eredményes téli időszakra, illetve jövő évre.”

Raikkönen vegyes érzésekkel térhet vissza Brazíliába, ahol a tavalyi évben hét pontos lemaradását sikerült behoznia, és a csodával határos módon megszerezte első bajnoki címét a királykategóriában.

Csapattársa, Felipe Massa most pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint ő az előző szezonban.

“Brazíliába vesszük az irányt, ahol pályafutásom legjobb hétvégéjét teljesítettem az elmúlt évben, amit soha nem fogok elfelejteni” – magyarázta a finn pilóta.

Hirdetés

“Megpróbáljuk lemásolni tavalyi kettős győzelmünket, és aztán majd meglátjuk, hol állunk a két bajnokságban. Ugyanúgy állok hozzá ehhez a hétvégéhez, mint az előző kettőhöz – az időmérő kulcsfontosságú lesz, és nagyon jó lenne, ha ismét az első sorból rajtolhatnék.”

“Annak is örülnék, ha segíthetnék Felipének a bajnoki cím megszerzésében, és a Ferrari ismét bajnokká avanzsálna a szezon utolsó versenyén” – tette hozzá a leköszönő világbajnok.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!