Räikkönen: Sokat fejlődtünk az évad kezdete óta - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Sokat fejlődtünk az évad kezdete óta

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Ferrari finn világbajnoka, Kimi Räikkönen elárulta, az évadnyitó Ausztrál Nagydíj óta rengeteget javítottak idei autójukon, még ha ez az eredményeken egyelőre nem is látszik.


A Ferrari finn világbajnoka, Kimi Räikkönen elárulta, az évadnyitó Ausztrál Nagydíj óta rengeteget javítottak idei autójukon, még ha ez az eredményeken egyelőre nem is látszik.

A maranellói gárda kiábrándító formában vágott neki a szezonnak, az évad első versenyein ugyanis nemhogy a győzelmekért, de még a dobogós eredményekért sem tudtak harcba szállni.

Kínában aztán egyértelmű javulás látszott, Fernando Alonso ugyanis dobogóra állhatott, igaz, Kimi Räikkönent továbbra is problémák hátráltatták.

„Elég régóta vagyok már itt ahhoz, hogy tudjam, olykor így mennek a dolgok” – mondta a 2007-es év legjobbja.

„Mindannyian jobbak akarunk lenni, nem ilyen pozíciókban akarunk célba érni, de inkább ez, mint a semmi.”

„Sok munka vár ránk, olyan még nem volt, hogy folyamatosan elégedettek lettünk volna. Az egyik helyszínen az egyik nap volt a jó, a másikon pedig egy másik. Mindenesetre elég nehezen alakult a helyzet. Amint jobban összerakjuk a dolgokat, javulni fog a helyzet, de eddig nem voltak valami könnyű versenyeink.”

Räikkönen hozzátette, folyamatosan javul az F14 T kódjelű versenygép, és bár vannak még botladozások, úgy érzi, szépen lassan odaérnek az élre.

„Tudjuk, hogy javultak a dolgok. Minden futamon javultunk. Ha összehasonlítjuk az ausztráliai és a kínai versenyt, nyilvánvaló, hogy fejlődtünk. Kívülről ezt néha nehéz észrevenni, de mi tudjuk magunkról. Bahreinben meglehetősen elégedett voltam az autóval – Kínában voltak némi problémák, emiatt nem igazán tudtunk körözni, ami nem segített.”

„Nehéz hétvége volt, de legalább szereztem 3 pontot. Nem erre vágytam, de összességében a csapat számára jobban alakult a hétvége, ez pedig optimizmussal tölt el mindenkit, hiszen keményen dolgoztunk azon, hogy fejlődjünk.”

Hirdetés

„Nem értünk el olyan jó eredményeket, mint szerettünk volna, de Fernando dobogója mindenképp remek a csapat szempontjából.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!