Nem remekelt túlzottan az Osztrák Nagydíj pénteki szabadedzésen Kimi Räikkönen, a finn versenyző azonban úgy érzi, egyáltalán nincs okuk a csalódottságra.
Nem remekelt túlzottan az Osztrák Nagydíj pénteki szabadedzésen Kimi Räikkönen, a finn versenyző azonban úgy érzi, egyáltalán nincs okuk a csalódottságra.
A Ferrari versenyzője a délelőtti tréninget a negyedik, a délutánit viszont csak a nyolcadik helyen zárta.
„Elég kusza nap volt, de összességében jók az érzéseim” – mondta a 2007-es év legjobbja.
„Délelőtt sikerült megtennünk néhány etapot, délután viszont nem köröztünk sokat az időjárás miatt, így az időmérő-szimuláció is elmaradt. Alakulhatott volna sokkal jobban is a napunk, egy kicsit sötétben tapogatózunk, de nem is olyan rossz azért a helyzet.”
„Nincs értelme találgatni, hogy hogyan is állunk most, majd holnap kiderül. De szerintem rendben leszünk.”
A Ferrari másik versenyzője, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel az első edzésen harmadikként, a másodikon negyedikként zárt, ráadásul a délutáni gyakorlás végén fékhiba miatt ki is csúszott a pályáról.
„Tisztességes napot zártunk. Nem teljesen világos még, hol is állunk, mert az időjárás miatt nem sokat köröztünk, főleg délután. Alapvetően viszont az autó jónak tűnik” – mondta a német.
„Hogy mik a terveim holnapra? Megnézem a focimeccset a csapattal, ez biztos! Az olaszok jobban játszanak, mint vártuk, és Németország is nagyon erős, szóval jó meccs lesz.”