Kimi Raikkönen úgy gondolja, hogy a Ferrari visszacsúszott a McLaren mögé, miután csapata képtelen volt felvenni a versenyt riválisával a hétvégi Német Nagydíjon.
Kimi Raikkönen úgy gondolja, hogy a Ferrari visszacsúszott a McLaren mögé, miután csapata képtelen volt felvenni a versenyt riválisával a hétvégi Német Nagydíjon.
Miközben a McLaren brit versenyzője, Lewis Hamilton egy ideálisnak aligha mondható stratégiával, megszerezte a győzelmet Hockenheimben, a Ferrari duója, Felipe Massa és Kimi Raikkönen csak a harmadik, illetve a hatodik helyen végzett.
Arra a kérdésre, hogy a hétvégén látottak alapján kijelenthető-e, hogy jelenleg a McLaren a leggyorsabb a mezőnyben, Raikkönen a következőket felelte: “Úgy tűnik, hogy ez a helyzet.”
“Ezen a hétvégén nagyon gyorsak voltak, ahogy az elmúlt versenyen sem volt ellenfelük Nagy-Britanniában. Bízom benne, hogy mielőbb megoldást találunk a problémáinkra, és visszavágunk az elszenvedett vereségért” – folytatta a bajnoki címvédő, aki bevallotta, képtelen volt megtalálni autója helyes beállításait a német pályán.
“Nagyon nehéz volt az egész hétvégénk. A végére egy kicsit jobb volt már az autó, de az egész hétvégén küszködtünk. Most az lesz a dolgunk, hogy megoldást találjunk a problémákra. Nem tudom, hogy a beállításokkal volt-e a gond, de az autó kezelhetősége végig pocsék volt.”
“A futam eleje volt a legnehezebb, aztán kicsit javult a helyzet, de így sem lehetünk elégedettek. A következő teszten mindent meg kell tennünk azért, hogy javítsunk, mert ez a hétvége – nem győzöm hangsúlyozni – nagyon nehéz volt. Sajnos pontokat vesztettünk, de ez a versenyzés. Előre kell tekintenünk, és nem szabad túlságosan aggódnunk.”
“Biztos vagyok benne, hogy a teszteken megoldást találunk a hétvégi problémákra, de egy ilyen verseny után még keményebben kell dolgoznunk” – tette hozzá Raikkönen.