A Ferrari finn világbajnoka, Kimi Räikkönen elárulta, a bajnokság eddig eltelt szakaszában tapasztalt problémáit csak fokozták a kemény keverékű abroncsok, illetve a kigyorsításokkal kapcsolatos nehézségek.
A Ferrari finn világbajnoka, Kimi Räikkönen elárulta, a bajnokság eddig eltelt szakaszában tapasztalt problémáit csak fokozták a kemény keverékű abroncsok, illetve a kigyorsításokkal kapcsolatos nehézségek.
A 2007-es év legjobbja nehezen boldogul az idei esztendőben, elmondása szerint a legtöbb problémát a féktávok, illetve a kanyarbejáratok okozzák számára.
A Ferrari kezdetben azt gyanította, az idei évben először alkalmazott új elektromos fékrendszer miatt küszködik Räikkönen, a komoly erőfeszítések ellenére azonban a finn pilóta tovább folytatta küszködését az elmúlt versenyeken is.
Az Osztrák Nagydíj után a Ferrari versenyzője elmondta, azért is nehéz megoldást találni problémáira, mert azok rendkívül összetettek, számos tényező szerepet játszik bennük.
Amikor az AUTOSPORT című angol szaklap munkatársa arról kérdezte Räikkönent, a 2014-es autók technikai komplexitása miatt nem tud jól teljesíteni, így felelt: „Nem, a problémák nem itt keresendőek. Valójában az autó kezelésével van a gond – az, amit én szeretek, illetve ahogy a gumik működnek… ezek kombinációja okozza a problémát.”
„Nagyon sok tennivalónk van most az autóval, nem jók a kigyorsítások, és a mechanikai tapadás sem az igazi. Megpróbáljuk valahogy kiegyensúlyozni a dolgot, próbálunk javítani az autó elején, de nagyon-nagyon nehéz. Egyszerűen gyűlölöm, amikor nincs leszorítóerő az autó elején.”
„És most az a helyzet, ha megoldjuk az autó elejét, elveszítjük a hátulját, szóval egyensúlyozgatunk. Sok tennivalónk van még tehát, de oda fogunk érni.”
Räikkönen elárulta, a Ferrari Spielbergben másképp állt a munkához, hogy megpróbáljon javítani a helyzeten, de nem a várt eredményeket kapták.
„Szombattól kezdve kipróbáltunk valami mást, de kétlem, hogy olyan jelentősen változtak volna a dolgok. A versenyen bizonyos területeken borzasztóak voltunk, és ugyanez volt a helyzet az időmérőn is – de amint eldöntöttük, hogy ezt az utat választjuk, tartanunk kellett magunkat hozzá.”
Räikkönen eddig 19 pontot szerzett nyolc versenyen, a tabella tizenkettedik helyét foglalja el, miközben Fernando Alonso 79 ponttal negyedik.