Red Bull: Verstappen még csak nem is nyomta neki a Hungaroringen - F1VILÁG.HU

Red Bull: Verstappen még csak nem is nyomta neki a Hungaroringen

HIRDETÉS
Közel 34 másodperces előnnyel ért célba a múlt hétvégi Magyar Nagydíjon Max Verstappen, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko viszont elárulta, a vb-címvédő egyáltalán nem feszegette a határokat, és szerinte Belgiumban még jobban megmutatkozik majd a holland pilóta fölénye.
Red Bull, Max Verstappen
HIRDETÉS

Verstappen idei 9. győzelmét aratta a Hungaroringen, bár a szombati időmérő edzés nem alakult a legjobban számára. A címvédő sokat küszködött autójának egyensúlyával, a Red Bull versenytempója azonban ezúttal is parádés volt, így a második helyről rajtolva sima győzelmet szerzett.

„Amennyiben az autónk nincs az optimális formában, mint ahogy az történt a budapesti időmérőn is, érezhető, hogy a többiek közelebb kerülnek” – mondta Helmut Marko, majd hozzátette, a versenytempóval szerencsére nem volt gondjuk, Verstappennél pedig bőven volt tartalék.

„Ez igaz, jó nagy előnyben voltunk a versenytempót tekintve. Ami azt illeti, Max még gyorsabb is lehetett volna, egyáltalán nem feszegette a határokat.”

A szakember arra számít, Verstappen fölénye hétvégén, Belgiumban „még szembetűnőbben megmutatkozik majd”.

Az OE24 ezután megkérdezte Markót arról, ha valóban akkora a Red Bull előnye, mint ahogy azt a Mercedes-főnök Toto Wolff is állítja, mondván, mintha az ellenfelek Forma-2-es versenyautókkal versenyeznének a Red Bull F1-ese ellen, akkor Sergio Perez miért nem ér célba másodikként minden alkalommal.

„Már sokkal jobban teljesített, a 9. helyről küzdötte fel magát a 3. pozícióba” – válaszolta Marko. „Végre visszakerült a Q3-ba, szóval javuló tendenciát látunk.”

Arra a kérdésre, hogy igazak-e a hírek, miszerint kicsit rámorrant Perezre, amiért a mogyoródi nyitóedzésen összetörte autóját, ezáltal pedig újra láttatni vélte az RB19-es padlólemezét, Marko így felelt: „Mit akarnak most hallani? Szerencsére nem volt sok látnivaló, ellentétben a monte-carlói prezentációval.”

„A padlólemez felépítése rendkívül összetett, az aerodinamika pedig az autó kezelhetőségére van hatással.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!