A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner szerint szépen lassan kezd kifizetődni az, hogy a Renault az idei szezonban már újra gyári csapatként vesz részt a száguldó cirkusz küzdelmeiben.
A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner szerint szépen lassan kezd kifizetődni az, hogy a Renault az idei szezonban már újra gyári csapatként vesz részt a száguldó cirkusz küzdelmeiben.
A francia gyártó a tavalyi év végéig csak motorgyártóként volt jelen az F1-ben, V6-os erőforrása azonban nemcsak megbízhatatlannak, de igencsak gyengének is bizonyult. Emiatt pedig viszonya is nagyon megromlott korábbi sikerpartnerével, a Red Bull Racinggel.
A Renault idén már saját gyári csapatként szerepel a Forma-1-ben, a Red Bull pedig továbbra is a francia manufaktúra erőforrásait használja – igaz, azokat TAG Heuer néven építik be autóikba.
A Red Bull várhatóan a Kanadai Nagydíjon megkapja majd a Renault továbbfejlesztett motorját, melytől jelentős javulást várnak.
„Ami a motort illeti, azt gondolom, a Viry-ben dolgozó srácok nagyon jó munkát végeztek a télen” – mondta Christian Horner csapatfőnök.
„Azt gondolom, az, hogy gyári csapatként visszatértek, elkezdett gyümölcsözni a követendő irányt, illetve a stratégiát illetően, szóval igen, biztos vagyok benne, hogy rengeteget fejlődtek télen.”
„De a következő lépésről várunk igazán sokat, a B specifikációjú motortól. Ha azt nyújtja, amit várunk tőle, akkor még versenyképesebbek lehetünk.”
Horner kifejtette, bár tavaly elmérgesedett viszonyuk a Renault-val, mára normalizálódott a helyzet.
„Tavaly nagyon későn született döntés motorkérdésben, de a dolgok lenyugodtak mostanra. A Renault Forma-1-es csapatának megalakulása, illetve F1-es elkötelezettségének felülvizsgálata után a partnerségünk jól működik a TAG Heuer erőforrás vonatkozásában.”