Bár a technikai problémák közepette másodikként ért célba Kanadában, Nico Rosberg elárulta, egyáltalán nem elégedett, véleménye szerint ugyanis csapatának nem szabadott volna megengednie, hogy más istálló végezzen az első pozícióban.
Bár a technikai problémák közepette másodikként ért célba Kanadában, Nico Rosberg elárulta, egyáltalán nem elégedett, véleménye szerint ugyanis csapatának nem szabadott volna megengednie, hogy más istálló végezzen az első pozícióban.
A Mercedes végigdominálta a bajnokság első részét, Kanadában azonban Nico Rosberget és Lewis Hamiltont is műszaki hibák hátráltatták a versenyen – utóbbi pilóta fel is adta a futamot.
Rosberg végül a két Red Bull között második lett, és bár ezzel növelte előnyét az összetettben csapattársával szemben, nem felhőtlen a boldogsága.
„Tényleg nem jó ez, mert az autónk elég gyors ahhoz, hogy minden versenyt megnyerjünk” – mondta a német pilóta.
„Szóval az egész csapat számára nagyon kiábrándító, hogy győzelem nélkül hagytuk el Kanadát – Ausztriában vissza kell vágnunk.”
„Jelenleg arra kell törekednünk, hogy ezzel az autóval az összes futamon kettős győzelmet arassunk.”
Rosberg elárulta, szeretné, ha csapata megbizonyosodna arról, hasonló problémák nem ismétlődnek meg a szezon során.
„Visszatekintve persze nagy mentés volt ez a második hely. Sok pontot szereztünk és összességében tisztességes napot zártunk. De a csapatnak ez tényleg szívás, hiszen a célunk az, hogy ennél jobban szerepeljünk. Nem jó, ha efféle megbízhatósági problémáink vannak.”
„Golyóállónak kell lennünk, és ezen folyamatosan dolgozunk is. Idén először voltak műszaki gondjaim – eddig nagyon jó volt a megbízhatóságunk. Viszont továbbra is keményen kell dolgoznunk, és meg kell bizonyosodnunk arról, hogy 100 százalékig sebezhetetlenek leszünk – ami persze soha nem könnyű.”