Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a Mercedesnek fejlődnie kell a hosszú etapok terén, miután a Williams és a Red Bull is komoly lépést tett előre a pénteki szabadedzéseken.
Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a Mercedesnek fejlődnie kell a hosszú etapok terén, miután a Williams és a Red Bull is komoly lépést tett előre a pénteki szabadedzéseken.
Ahogy arra számítani is lehetett, a Mercedes versenyzői uralták a mezőnyt az első nap Monzában, azonban Rosberg szerint a versenyen bajban lehetnek, mert a hosszú etapokon nincs olyan nagy előnyük ellenfeleikkel szemben, mint egy körön, ami valószínűleg biztosítani fogja számukra a rajtrács első két helyét az időmérőn.
„Minden rendben volt, egy remek napot tudhatunk magunk mögött” – mondta a Mercedes német versenyzője az ESPNF1-nek.
„A többiek úgy tűnik, hogy még közelebb kerültek hozzánk, így még dolgoznunk kell azon, hogy a dolgokat optimalizálni tudjuk holnapra.”
„Az autónk nagyon úgy tűnik, hogy egy körön sokkal gyorsabb, mint a hosszú etapok alatt, így ezen mindenképpen dolgoznunk kell még. A mezőny egy kicsivel közelebb került egymáshoz, de azt gondolom, hogy még mindig mi vagyunk a leggyorsabbak, de nem szabad hátradőlnünk.”
Az elmúlt négy futamot mindig az nyerte Monzában, aki az első helyről rajtolt, azonban Rosberg úgy véli, mivel nagyon sok hely van az előzésre a hosszú egyenesekkel tarkított pályán, nem bízhatnak abban, hogy ha megszerzik a pole pozíciót, akkor sima lesz az út a futam végéig.
„Nem akarok a statisztikákba ennyire belemenni. Nagyon fontos a kvalifikáció ezen a pályán, de a versenyen van lehetőséged az előzésre, így fontos, hogy mind egy körön, mind a hosszú etapokon versenyképes legyél” – tette hozzá.