Tiszta lappal, a Kínában történteket maga mögött hagyva várja a hétvégi Bahreini Nagydíjat Nico Rosberg, a Mercedes Forma-1-es csapatának versenyzője.
Tiszta lappal, a Kínában történteket maga mögött hagyva várja a hétvégi Bahreini Nagydíjat Nico Rosberg, a Mercedes Forma-1-es csapatának versenyzője.
A német versenyző a múlt hétvégi, sanghaji futam után bírálta élesen csapattársát, a versenyt megnyerő Lewis Hamiltont, elmondása szerint ugyanis az szándékosan lassította őt, mely miatt a harmadik helyen érkező Sebastian Vettel veszélyeztette második helyét.
Az esetet követően a Mercedes vezérkara összeült a versenyzőkkel és lehűtötte a kedélyeket, Rosberg pedig a minap úgy nyilatkozott, ő is szeretne továbblépni.
„Elég egyszerűen néz ki a dolog részemről: magam mögött hagytam a Sanghajban történteket és mindazt, ami előtte volt. Tiszta lappal érkezem Bahreinbe, hogy kihasználjak minden lehetőséget” – mondta a Mercedes versenyzője a Sky Sports Newsnak.
„Négy századon múlt Sanghajban, szóval a tempó adott, egyszerűen csak azt a kis extrát kell kihoznom magamból, és aztán összejöhetnek a dolgok. Erre fókuszálok, ilyen egyszerű. Leszegett fejjel dolgozom tovább a mérnökeimmel, a csapattal, hogy egy igazán jó hétvégénk legyen.”
A német kifejtette, továbbra is kiáll sanghaji mondandója mellett, ugyanakkor hozzátette, a helyzetet mostanra megoldották.
„Azt mondtam, amit éreztem, de most már a múlté a dolog. Megvitattuk, ami nagyon fontos. Fontos volt részletekbe menően átbeszélni, most pedig már magunk mögött hagytuk.”