Rosberg bízott benne, Hamilton rosszul dönt - F1VILÁG.HU

Rosberg bízott benne, Hamilton rosszul dönt

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Nico Rosberg számára nehézséget okozott a két Williams a verseny első felében, azonban az eső meghozta számára a szerencsét.


Nico Rosberg számára nehézséget okozott a két Williams a verseny első felében, azonban az eső meghozta számára a szerencsét.

Rosberg elmondta, nagyon megörült az eső hírének, majd amikor valóban megérkezett az égi áldás, sikerült megelőznie a Williamseket.

„Nagyon örültem az esőnek, mert sikerült megtámadni és megelőzni végül mindkét Williamset, majd fel tudtam zárkózni Lewishoz.”

A német pilóta úgy nyilatkozott, látott némi győzelmi esélyt is maga előtt, ugyanis úgy gondolta, hogy Hamilton rosszul időzítette kerékcseréjét.

„Aztán Lewis kiállt, és biztos voltam benne, hogy rossz döntés volt, úgyhogy eléggé örültem, de aztán kiderült, hogy jól cselekedett.”

A Mercedes pilótája a futam végén úgy gondolta, ha bemegy a bokszba csapattársa mögött, akkor az egyértelmű vereség lenne, így bízott benne, hogy azzal, hogy ő tovább kint marad, esetleg megelőzheti Hamiltont.

„Tudtam, ha bemegyek közvetlenül Lewis után, akkor biztosan veszítek, szóval egy körrel tovább maradtam kint.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!