Egyáltalán nem elégedett a negyedik rajtpozícióval a Mercedes versenyzője, Nico Rosberg.
Egyáltalán nem elégedett a negyedik rajtpozícióval a Mercedes versenyzője, Nico Rosberg.
A német versenyző a körülmények áldozatává vált Spa-Francorchampsban, csapattársával, illetve többekkel ellentétben ugyanis nem tudott megtenni egy extra kört a Q3-ban.
Rosberg elmondta, sajnálja, hogy lecsúszott egy jobb rajtpozícióról, ám reméli, a futamon javítani tud majd.
„Nagyon nehéz időmérő volt, és sajnos a szerencse ma nem az én oldalamon állt” – mondta csalódottan a német.
„Amikor meglengették nekem a kockás zászlót, én voltam a leggyorsabb, de a pálya egyre jobb lett, és azok, akik megtettek egy extra kört, gyorsabbak tudtak lenni, és végül ők végeztek a legjobb háromban – nekem pedig meg kell elégednem a negyedik rajtpozícióval.”
„Az autónk minden körülmény közepette jónak tűnik ezen a hétvégén, ami miatt erős teljesítményben reménykedek holnap délután.”