Rosberg: Hamilton tapasztalata révén előnyben van - F1VILÁG.HU

Rosberg: Hamilton tapasztalata révén előnyben van

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Nico Rosberg elismerte, az, hogy Lewis Hamiltonnak már volt szerencséje harcolni a világbajnoki címért korábban, komoly előnyt jelent az angol számára kettejük idei párharcában.


Nico Rosberg elismerte, az, hogy Lewis Hamiltonnak már volt szerencséje harcolni a világbajnoki címért korábban, komoly előnyt jelent az angol számára kettejük idei párharcában.

Rosbergnek jelenleg 22 pont az előnye a bajnoki összetettben csapattársával szemben, a legutóbbi, olaszországi versenyen pedig nem bírta a nyomást, és az élen haladva hibázott – átengedve ezzel a győzelmet Hamiltonnak.

A német ennek ellenére nem aggódik, elmondása szerint ugyanis nem az fog dönteni a bajnoki címről, hogy Hamilton 2008-ban már világbajnok lett egyszer.

„Nem aggódom emiatt” – mondta a Mercedes versenyzője.

„Talán segíthet neki az, hogy már vannak efféle tapasztalatai. De ez nem olyasvalami, ami aggaszt. A saját dolgomra összpontosítok. Ő egy erő vetélytárs, vannak erősségei és gyengeségei. De én a munkámra összpontosítok, arra, hogy a legtöbbet hozzam ki ebből a helyzetből.”

Habár Rosberg elismerte, rendkívül csalódott a Monzában történtek miatt, véleménye szerint nagyon élvezi a bajnoki csatát.

„Ami azt illeti, jobban élvezem most a sportot, mint bármikor korábban, hiszen egy olyan autó áll rendelkezésemre, melyről tudom, hogy a pole-ban végezhetek, és versenyt nyerhetek.”

„Ez egy igazán különleges élmény, és az önbizalmam is megvan, hiszen domináns autónk van. Ez pedig csak még élvezetesebbé teszi az egészet.”

„Monzában csak a győzelemre gondoltam: egy jó időmérőre hajtottam, egy jó rajta, és a többi. Nem jött össze, most pedig már a szingapúri versenyt várom.”

Hirdetés

„Nagyon optimistán érkezem meg oda, megpróbálok nyerni, nemcsak néhány pontra hajtok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!