Nico Rosberg marad Lewis Hamilton csapattársa jövőre, miután a német pilóta szerződést hosszabbított a Mercedesszel – mindezt a német istálló szóvivője is megerősítette a minap.
Nico Rosberg marad Lewis Hamilton csapattársa jövőre, miután a német pilóta szerződést hosszabbított a Mercedesszel.
Rosberg eddig érvényben lévő szerződése az év végén járt le a brackley-i bázisú alakulattal, ám a BBC információi szerint a német pilóta egy újabb két évre szóló szerződést írt alá a Mercedesszel.
„Hosszú távú szerződésünk van mindkét versenyzőnkkel” – mondta a Mercedes sajtószóvivője.
Rosberg, aki a szezonnyitót megnyerte, jelenleg a második helyen áll csapattársa, Hamilton – aki második évét tölti három éves szerződéséből – mögött a bajnokságban öt futamot követően.
A Mercedes vezére, Dieter Zatsche a cégcsoport spanyol gyárában tett látogatása során elmondta, hogy Fernando Alonsót tartja talán a Forma-1 jelenlegi legjobb versenyzőjének, ami egyeseket arra engedett következtetni, hogy a spanyol világbajnok esetleg elhagyja a Ferrarit és jövőre a Mercedes színeiben versenyezhet.
Rosberg szerződéshosszabbításával viszont egyértelművé vált, hogy a Mercedes változatlan felállással vág majd neki 2015-nek.