Annak ellenére, hogy az utolsó hat versenyen pontot sem tudott szerezni, Nico Rosberg úgy véli, hogy a Mercedes sokat javult az idei évben, és rengeteg hasznos tapasztalatot szerzett ahhoz, hogy még eredményesebb legyen 2013-ban.
Annak ellenére, hogy az utolsó hat versenyen pontot sem tudott szerezni, Nico Rosberg úgy véli, hogy a Mercedes sokat javult az idei évben, és rengeteg hasznos tapasztalatot szerzett ahhoz, hogy még eredményesebb legyen 2013-ban.
Bár a szezon harmadik állomásának helyet adó Kínai Nagydíjon megszerezte első futamgyőzelmét a Forma-1-ben, Rosberg és a Mercedes számára nem úgy fejeződött be a bajnokság, ahogy azt elképzelte.
Mindezek ellenére a német versenyző magabiztosan várja a következő idényt, ugyanis elmondása szerint sokat tanultak, és egy még erősebb csapatként hajthatnak majd pályára 2013-ban.
„A fejlődés igen jelentős” – mondta Rosberg visszatekintve az idei évadra. „Sajnos a szezon második felében ezt nem láthattuk annyira, de az első felében két versenyen, Kínában és Monacóban, a mi autóink voltak a mezőny legjobbjai.”
„Ez a fejlődés. Egyre jobbak vagyunk, és sokat javulunk. Ha valaki most végigsétál a gyárunkon, akkor jól láthatja a különbséget a három évvel ezelőtti állapothoz képest. Sok értékes szakember csatlakozott hozzánk azóta, és tudjuk, min kell javítani.”
„Éppen ezért is gondolom azt, hogy egy még eredményesebb szezon lesz számunkra a 2013-as.”
Rosberg elárulta, hogy csapatával korábban azt gondolták, hogy idén már a vb-címért harcolhatnak, de hamar rá kellett jönniük, hogy erre még egy kicsit várniuk kell.
„Sajnos ez a folyamat egy kicsivel hosszabb ideig tart, mint amiben reménykedtünk” – folytatta. „Abban bíztunk, hogy már idén harcban lehetünk a bajnoki címért, ami nem jött össze. Azonban nagyon sokat tanultunk az idei évben, ezért is várom magabiztosan a következő idényt.”
Rosberg új csapattársat kap jövőre, Lewis Hamilton személyében, aki a pályafutását befejező Michael Schumacher helyét veszi át a Mercedesnél.