Hamiltonhoz hasonlóan Nico Rosberg sem boldog a Magyar Nagydíjat követően – a német versenyző csak a nyolcadik helyen végzett.
Hamiltonhoz hasonlóan Nico Rosberg sem boldog a Magyar Nagydíjat követően – a német versenyző csak a nyolcadik helyen végzett.
Rosberg még a győzelemért is próbált harcba szállni Sebastian Vettellel, a verseny során azonban Daniel Ricciardo is utolérte őket a Red Bull-lal, így végül az ausztrállal kellett szoros csatát vívnia.
A küzdelem során azonban a két autó összeért és Rosberg defektet kapott. A német elmondta, bízott benne, hogy értékes pontokat szerezhet Hamiltonnal szemben, ez azonban most sem sikerült.
„Nagyon jól ment minden, a 64. körig nagyon elégedett voltam a versennyel, aztán sehol nem voltam. Kár, de megesik az ilyen.”
Az incidenst a versenybírák is vizsgálni kezdték, azonban úgy ítélték, hogy senki nem volt hibás az eset során – Rosberg azonban úgy gondolja, hogy már őt illette volna a pozíció, amit Ricciardo nem adott neki.
„Azt gondoltam, hogy az már az én kanyarom, mert az ideális íven haladtam, és Ricciardo egyenesen ment, mert későn fékezett, de ott volt az első szárnya, és nem engedett el.”