Nem volt egyszerű dolga Nico Rosbergnek a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén – a német a második helyről rajtolhat holnap, autójában azonban ki kellett cserélni a fékeket a kvalifikációt megelőzően.
Nem volt egyszerű dolga Nico Rosbergnek a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén – a német a második helyről rajtolhat holnap, autójában azonban ki kellett cserélni a fékeket a kvalifikációt megelőzően.
A német versenyző mindössze 7 ezreddel maradt le a pole-ról csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben, elmondása szerint azonban nem csalódott, hiszen örül annak, hogy a nehézségek ellenére sikerült összehoznia egy kiváló kört.
„A 7 ezredmásodperc az semmi, kicsit idegesítő, hogy ennyivel csúsztam le a pole-ról” – mondta a bajnoki tabella éllovasa.
„De ez van, Lewis remek munkát végzett ma. A második hely is rendben van, persze jobb volna az élen lenni. Hosszú verseny vár ránk holnap.”
Rosberg elárulta, a pályaviszonyok is sokat változtak a harmadik edzés óta, ami nem könnyítette meg a dolgát azok után, hogy kicserélték a fékeket autójában.
„Az időmérő előtt kicseréltük a fékeket, szóval el kellett kapnom a ritmust. Kihívást jelentett, de számítottunk is rá. Szóval időbe telt, amíg megszoktam őket, ráadásul az autó egyensúlya is más volt egy kicsit, hiszen a pálya egyre hűvösebb lett, szóval a harmadik szabadedzéshez képest most jóval alulkormányzottabb volt a versenygép.”
„Ez az oka annak, hogy elégedett vagyok ezzel a második hellyel, mert a kvalifikáció végén tényleg padlóig nyomhattam, és sikerült összehoznom egy jó kört.”