Rosberg reméli, sok futamot nyerhet idén - F1VILÁG.HU

Rosberg reméli, sok futamot nyerhet idén

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Nagy optimizmussal várja a 2014-es Forma-1-es idényt a Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg.


Nagy optimizmussal várja a 2014-es Forma-1-es idényt a Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg.

A brackley-i gárda kiváló formában kezdte az előszezoni felkészülést, új autója ugyanis messze a mezőny legmegbízhatóbb versenygépének bizonyult Jerezben.

A W05-ös versenygép ráadásul gyorsnak is mutatkozott, és bár a teszteredményekből messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni, Bernie Ecclestone szerint a Mercedes és Rosberg abszolút favoritként várhatja az új szezont.

„Ez egy király vélemény részéről” – mondta nevetve a 28 esztendős versenyző a Berliner Kurier című lapnak nyilatkozva, amikor az Ecclestone által mondottakról faggatták.

„Elég optimisták vagyunk azt illetően, hogy idén sokat futamot nyerünk majd. Az első teszt remekül ment, szóval jól teljesítünk.”

Rosberg mindazonáltal rámutatott arra, az első versenyig még riválisaik is sokat fejlődhetnek, szóval korai még megmondani, hogy esélyük lesz-e a végső győzelemre 2014-ben.

„Az új autó kezdettől fogva nagyon megbízható, de azt még nem tudjuk, hogy állunk a riválisainkhoz képest. Sajnos még egy kicsit korai a vb-címről beszélni. De a megbízhatóságot tekintve Jerezben bizony szépen muzsikáltunk. Sokat kellett tanulnunk, én pedig folyamatosan róttam a köröket, ami remek érzés, főleg, amikor látod, hogy mások nem köröznek annyit.”

„Persze abban nem lehet sok örömöm, amikor azt látom, hogy a riválisaink nem köröznek. Akkor vagyok elégedett, ha olyan helyzetben vagyunk, hogy nyerhetünk.”

„Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy a Red Bullnak és a Renault-nak problémái vannak az új hajtáslánccal. Mi jobban elvégeztük a házi feladatunkat. De az lesz a fontos, hogy hol állunk majd a rajtrácson Melbourne-ben. Imádnám, ha harcolni tudnék Sebastiannal.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!