Nico Rosberg szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzésén. A német mögött a címvédő Sebastian Vettel, valamint Jenson Button zárt a második, illetve harmadik helyen.
Nico Rosberg szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzésén. A német mögött a címvédő Sebastian Vettel, valamint Jenson Button zárt a második, illetve harmadik helyen.
Ahogyan arra a délelőtti harmadik szabadedzés alapján számítani lehetett, esős körülmények között rendezték ma a Forma-1-es Brit Nagydíj időmérő edzését.
A kvalifikáció első etapjának elején intermediate-abroncsokkal gurultak pályára a versenyzők, a folyamatosan száradó pályának köszönhetően pedig gyors egymásutánban javultak a köridők is. A tipikus angol időjárás azonban ezúttal is megtréfálta a mezőnyt, hol eleredt az eső, hol alábbhagyott.
A változékony körülményen számos versenyzőn kifogtak, például a két Ferrarin és a két Williamsen is: sem Fernando Alonso és Kimi Räikkönen, sem pedig Felipe Massa és Valtteri Bottas nem jutottak tovább a második etapba. Alonso a Q1 utolsó perceiben meg is pördült, ezzel veszítette el minden esélyét arra, hogy jó eredményt érjen el.
A vizes pályán rengeteg versenyző kicsúszott, illetve kiszélesítette a pályát, ezért többeknek időközben törölni is kellett addigi legjobbjukat.
A Q1-ben aztán Rosberg volt a leggyorsabb, meglepetésre Daniil Kvyat lett a második, Lewis Hamilton pedig a harmadik. Adrian Sutil ugyan a kilencedik legjobb időt futotta, ám a kavicságyban végezte, így ő nem tudott jó eredményt elérni az időmérőn.
Az időmérő második etapjában ugyancsak nehéz dolga volt a versenyzőknek, az eső ugyanis alábbhagyott, így folyamatosan száradt a pálya.
Sokáig úgy tűnt, Max Chilton lehet a nap meglepetésembere, a brit pilóta ugyanis jó eséllyel pályázott egy top 10-es pozícióra – váltócsere miatti büntetése ellenére –, végül azonban forgalomba keveredett, így nem jutott a Q3-ba. Az ifjú tehetség ezzel együtt így is élete legjobb időmérőjén van túl.
Az időmérő utolsó etapjában a két Mercedesen, a két Red Bullon és a két Toro Rossón kívül jelen volt a Force Indiák, valamint a McLarenek is.
Bár sokáig úgy tűnt, Lewis Hamilton kaparinthatja meg a pole-t, az utolsó pillanatokban Nico Rosberg ugrott az élre, és bő másfél másodperces előnnyel megnyerte a kvalifikációt.
A második helyről a címvédő Sebastian Vettel rajtolhat majd, míg a harmadik helyet meglepetésre Jenson Button szerezte meg a McLarennel.
A brit pilóta mögött Nico Hülkenberg és Kevin Magnussen zárt, míg a hazai győzelmére pályázó Lewis Hamilton csak hatodik lett.
A Force India másik versenyzője, Sergio Pérez hetedik lett Daniel Ricciardót, Daniil Kvyatot és Jean-Eric Vergne-t megelőzve.