A Sauber istálló csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn elárulta, szorosan figyelemmel kísérik versenyzőjük, Esteban Gutiérrez teljesítményét, miután a mexikói versenyző számára nehezen indult a 2013-as bajnokság – a szakember szerint még túl korai megítélni, az ifjú tehetség mennyire is jó pontosan.
A Sauber istálló csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn elárulta, szorosan figyelemmel kísérik versenyzőjük, Esteban Gutiérrez teljesítményét, miután a mexikói versenyző számára nehezen indult a 2013-as bajnokság – a szakember szerint még túl korai megítélni, az ifjú tehetség mennyire is jó pontosan.
Gutiérrez a mezőny legfiatalabb versenyzője a maga 21 évével – miután két évet eltöltött a királykategória előszobájának számító GP2-es sorozatban, a Sauber csapata lehetőséget adott számára arra, hogy bemutatkozzon a Forma-1-ben.
A bajnokság első négy versenyhétvégéje azonban nem a várakozásai szerint alakult: legjobb időmérős eredménye a 14. rajthely volt, míg a versenyeken eddig még képtelen volt a pontszerzésre.
Gutiérrezt ráadásul a Bahreini Nagydíjon öt rajthelyes büntetéssel sújtották, miután Sanghajban összeütközött a force indiás Adrian Sutillal.
Kaltenborn elismerte, versenyzőjük egyelőre nem tud következetesen teljesíteni, és bár tudja, még túl korai volna értékelni őt, a Sauber nem engedheti meg magának, hogy elszalassza lehetőségeit.
A csapatfőnök ugyanakkor bevallotta azt is, a svájci gárda is visszaesett tavalyi önmagához képest.
„Sokat kell még dolgoznunk az autó teljesítményével, szóval óvatosnak kell lennünk, nem szabad értékelnünk az első négy futam után. De igen, alaposan szemmel tartjuk őt, hogy lássuk, az elvárásoknak megfelelően teljesít-e” – mondta Kaltenborn az AUTOSPORT-nak.
A szakember mindazonáltal kifejtette, Gutiérrez maximális bizalmat élvez a csapatnál.
„Nincsenek kétségeink mentális képességeit illetően, képes lesz felülkerekedni a problémákon. Viszont a teljesítménnyel küszködik jelen pillanatban. Szóval arra kell fókuszálnunk, hogy kihozzuk belőle a potenciált, amiről tudjuk, hogy ott van.”
„A következetesség még nem az igazi. Persze mondhatjuk azt is, hogyha egy újoncot alkalmazunk, nem várhatjuk el ezt ilyenkor még. Úgy gondolom, négy futam után még nagyon korai értékelnünk a teljesítményét.”
„Nem várhatunk tőle sokat, másfelől viszont szükség van erre, mert korlátozottak a lehetőségeink. És nagyon nehéz egyensúlyozni. Esélyt kell adnunk neki, de ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy csapatként nincs sok lehetőségünk, és amit a szezon során teszünk, az komoly hatással van a jövőbeli finanszírozásra. Szóval nem egyszerű a dolgunk.”