Michael Schumacher úgy érzi, már akkor tudni fogja, hogy milyen esélyekkel vághat neki a következő szezonnak, amikor először alkalma nyílik kipróbálni csapata vadonatúj versenygépét a februári kollektív teszten.
Michael Schumacher úgy érzi, már akkor tudni fogja, hogy milyen esélyekkel vághat neki a következő szezonnak, amikor először alkalma nyílik kipróbálni csapata vadonatúj versenygépét a február elején megrendezésre kerülő kollektív teszten.
Azt követően, hogy megnyerte a tavalyi bajnokságot, a Mercedes GP-re keresztelt gárda nem tudott egy olyan autóval előrukkolni, amely méltó ellenfele lett volna az élcsapatoknak, sőt még a futamgyőzelemért sem volt harcban, így végül a negyedik helyen zárt a gyártók versenyében.
Schumachernek ugyan még néhány hónapot várnia kall arra, hogy pályára vihesse csapata új versenyautóját, elmondta, hogy a jövő évi modell első tesztnapja kulcsfontosságú lesz, ugyanis már ott ki fog derülni, hogy milyen lesz a 2011-es szezonjuk.
„Azt szeretnénk, ha már az első perctől kezdve egy jó benyomás alakulna ki az autóról” – mondta a hétszeres világbajnok. „Már akkor lesz egyfajta benyomásom az autóról, mikor először beleülök, jóllehet a szabályok még nem 100 százalékosan pontosak, és még változhatnak.”
„Bár három évet kihagytam, az idei évben, mikor először teszteltem az autót, már voltak intő jelei annak, hogy nincs minden rendben, és nem lesz olyan könnyű számunkra az idei évad, mint azt sokan gondolják.”
„Bízom abban, hogy idén nem lesznek ilyen jelek, egy versenyképes autónk lesz, amit fejleszteni tudunk, és ami a legfontosabb, hogy a tesztek végéhez közeledve, illetve az első versenyen – ami igazán számít – szintén meglegyen az a jó érzés, ami elengedhetetlen.”
Annak ellenére, hogy nem teljesen úgy sikerült visszatérő éve, ahogy azt tervezte, Michael elmondta, hogy semmi oka nincsen a búslakodásra, hiszen mindig is tudta, hogy nem lesz egyszerű számára az idei szezon, ami így utólag be is igazolódott.
„Visszatekintve egyes hétvégékre, van okom arra, hogy boldog legyek bizonyos dolgok miatt” – folytatta a német versenyző.
„Ha megnézzük az idén mutatott fejlődést, főleg az én részemről, a Mercedes azért hívott vissza, aki és ami vagyok, és amivel hozzájárulhatok a munkájukhoz.”
„Egyértelmű terveink és céljaink voltak, amiket el akartunk érni, és úgy érezzük, hogy ezektől elmaradtunk az idei évben, mert arra számítottunk, hogy eredményesebbek leszünk. Azonban megértettük a problémák és a gyengélkedés okát. Igazán pedig az számít, ami innentől fog történni.”