Csalódottan nyilatkozott sanghaji kiesését követően, ám nem haragszik a Mercedes szerelőjére, aki a Kínai Nagydíjon nem rögzítette megfelelően a német autójának jobb első kerekét.
Csalódottan nyilatkozott sanghaji kiesését követően, ám nem haragszik a Mercedes szerelőjére, aki a Kínai Nagydíjon nem rögzítette megfelelően a német autójának jobb első kerekét.
Schumacher a 13. körben állt ki kerékcserére a futam során a második helyről, ám a csapat hibázott a bokszban, így a német kénytelen volt búcsút inteni a versenynek.
„A 3-as kanyarban észrevettem, hogy valami nincs rendben a jobb első keréknél” – mondta a hétszeres világbajnok.
„A 6-os kanyarban már némi füst is kijött, és volt némi sérülés, szóval arra gondoltam, hogy jobb megállni, még mielőtt komolyabban megsérül az autó.”
„Nincs bennem harag. Egy kicsit sajnálom az egyik szerelőnket, aki azt hiszem, felelősnek érzi magát a történtekért, de ez része a játéknak.”
A német hozzátette, kiesése ellenére nagyon örül annak, hogy a Mercedes végre rátalált a helyes útra.
„Erősnek tűntünk ezen a hétvégén. Ausztráliában küszködtünk a gumikopással, Malajziában pedig nem melegítettük fel megfelelően az abroncsokat, szóval meg kellett találnunk az aranyközéputat. Úgy tűnik, ez sikerült.”
Schumacher csapattársa, Nico Rosberg végül megnyerte a Kínai Nagydíjat.