Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher elárulta, azért nem akarta átvenni Jean Todt helyét a Ferrarinál, mert a csapatvezetői feladatok túlságosan sok időt elvettek volna magánéletéből.
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher elárulta, azért nem akarta átvenni Jean Todt helyét a Ferrarinál, mert a csapatvezetői feladatok túlságosan sok időt elvettek volna magánéletéből.
Todt az idei év elején mondott le a csapatvezetői pozícióról, és adta át helyét Stefano Domenicalinak, azonban korábban Schumachernek is felajánlották a munkát, ám azt visszautasította.
A hétszeres világbajnok, aki 2006 végén fejezte be versenyzői pályafutását, bevallotta, ha nagyon akarta volna, átvehette volna Todt posztját, azonban mivel a csapatvezetői feladatok túl sok időt vettek volna el tőle, visszautasította az ajánlatot.
“Lett volna lehetőségem arra, hogy azt csináljam, amit Jean Todt csinált, és a Ferrari sportrészlegének vezetője legyek” – mondta Schumacher az International Herald Tribune c. lapnak adott interjújában.
“Azonban mikor láttam, hogy mennyi szenvedélyt és elszántságot táplál a munkája iránt, és mennyi energiát fektet abba, hogy jobbá tegye a dolgokat – hasonlóan, ahogy én is tettem az én munkámban –, és éj nappallá téve a maranellói irodájában van, a hétvégéket is beleértve, azt mondtam: ’Szükségem van nekem erre? Egyszerűen nem, biztosan nem.’”
Schumacher, aki visszavonulása óta időnként motorra ül, és két keréken is harcba száll az elemekkel, elmondta, a jövőben biztosan nem akar csak egy projektre fókuszálni.
“Nem akarok csak egy projektre koncentrálni. Szabad akarok lenni, és látni akarom a következő dolgot, amit csinálni szeretnék az életemben. Most szabad vagyok. Én választom meg, hogy mit akarok csinálni” – tette hozzá a német.
Schumacher azonban tisztában van azzal, hogy mindig is szüksége lesz új kihívásokra.
“Biztos vagyok abban, hogy mindig felbukkan majd valami olyan dolog, ami érdekel, és szenvedéllyel tudom csinálni. Szükségem van erre, nem egy olyan ember vagyok, aki az irodában ül, és várja, hogy leteljen a munkaidő.”