Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher úgy érzi, az új szabályokkal sem változik meg túlságosan az erősorrend, és továbbra is a topcsapatok pilótái harcolhatnak majd a világbajnoki címért a Forma-1-ben.
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher úgy érzi, az új szabályokkal sem változik meg túlságosan az erősorrend, és továbbra is a topcsapatok pilótái harcolhatnak majd a világbajnoki címért a Forma-1-ben.
A jövő évben számos új szabály kerül majd bevezetésre a királykategóriában.
Az autók aerodinamikája alapjaiban változik meg, visszatérnek a sima felületű gumik, és bevetésre kerül a kinetikus energiatároló rendszer, melyek mind az a célt hivatottak szolgálni, hogy az előzések számának növelésével, izgalmasabbá váljon a küzdelem.
Bár sokak szerint ennek eredményeképpen borulhat majd az eddigi erősorrend, Schumacher elárulta, hogy nem számít komolyabb meglepetésekre a jövőben.
“A topcsapatok továbbra is topcsapatok maradnak, nekik vannak a legjobb embereik és ők a legszervezettebbek” – magyarázta a német pilóta a vasárnap megrendezett Bajnokok Versenyén a londoni Wembley Stadionban. “Néhány csapatnak sikerülhet valamennyit előrébb lépnie, de az egyensúly nem változik meg csak azért, mert új szabályok kerülnek bevezetésre.”
Az új szabályok egyébként nem kis kihívást jelentenek a csapatoknak, hiszen szinte mindent elölről kellett kezdeniük az új versenygépek tervezése és fejlesztése során, ami Schumacher szerint izgalmasabbá teszi majd a következő idényt a Forma-1-ben.
“Úgy gondolom, hogy izgalmasabb lehet a küzdelem a jövő évben. Sem aerodinamikai, sem tervező szakember nem vagyok, ám az alapvető dolog az, hogy csökken az aerodinamikai hatékonyság és nő a mechanikai tapadás. Az autók sokkal közelebb mehetnek egymáshoz, és ez elég lehet ahhoz, hogy látványosabbá váljon a sport.”
A hétszeres világbajnok, aki Sebastian Vettel csapattársaként megvédte Németország bajnoki címét a Nemzetek Versenyén, dicsérő szavakkal illette honfitársát, aki véleménye szerint a jövő nagy bajnokává válhat a királykategóriában.
“Szeretem nézni, ahogy versenyez, és ahogy viselkedik, egy igazi egyéniség. Természetesen van még mit tanulnia, és az eredmények jönni fognak. Mindene megvan ahhoz, hogy egy napon világbajnok legyen, ezt már az idei évben is bizonyította” – mondta Schumacher a sport történetének valaha volt legfiatalabb futamgyőzteséről.