Schumacher: Rossz rajt után remek első kör - F1VILÁG.HU

Schumacher: Rossz rajt után remek első kör

HIRDETÉS
Remekül indult Mick Schumacher, a Haas pilótájának versenye az F1-es Spanyol Nagydíjon, azonban a végeredménnyel annyira nem elégedett a német pilóta.

Schumacher a 18. helyről vágott neki a 66 körös versenynek, ám végül a futamon nem tudta maga mögé utasítani a Williams egyik autóját sem, így Yuki Tsunoda kiesésével ugyancsak a 18. helyen zárt – a pozitívumok viszont mindenképpen a rajt utáni pillanatok voltak számára. 

„Lehetett volna jobb is, de tudtuk, hogy kemény futam lesz számunkra” – nyilatkozta a fiatal pilóta. 

„Mindazonáltal örülhetünk annak, amit elértünk. A rajtom nem volt jó, de az első köröm jól sikerült – sikerült találnom néhány rést, és megelőzni néhány embert, akiket mások valószínűleg feltartottak.”

„A verseny ezen részével azt hiszem, elégedettek lehetünk. Sajnos tudtuk, hogy ezután elég nehéz lesz a dolgunk.” 

Schumacher elárulta, a gumikezeléssel akadtak problémáik, valamint a megfelelő tempó sem volt meg számukra, de körülbelül erre számítottak a hétvége előtt is. 

„Küszködtünk a hátsó abroncsokkal a C3-as keverékkel. A tempónkra kellett koncentrálnunk, és a maximumot kihozni abból, amink volt. Minden hétvége egy kicsit más volt eddig, szóval kíváncsi vagyok Monacóra, hogy hogyan alakulnak a dolgok az első szabadedzés után” – folytatta a német. 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Schumacher: Rossz rajt után remek első kör
Lawson-parádé Austinban: A mezőny végéről indulva szerzett pontokat a visszatérő tehetség
Piastri elismerte, szenvedős volt számára az austini hétvége
A felháborodott Wolff szerint a Red Bull hazudik az FIA-nak
Sainzot igencsak motiválja a Ferrari kiváló formája

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!