A Stratégiai Munkacsoport következő ülésén a Forma-1-ben résztvevők egyeztetéseket folytatnak majd arról is, kell-e segíteni a Hondát abban, hogy felzárkózzon a rivális motorgyártókhoz.
A Stratégiai Munkacsoport következő ülésén a Forma-1-ben résztvevők egyeztetéseket folytatnak majd arról is, kell-e segíteni a Hondát abban, hogy felzárkózzon a rivális motorgyártókhoz.
A japán manufaktúra 2015-ben tért vissza az F1-be a McLaren oldalán, az elmúlt két szezonban azonban kiábrándító teljesítményt nyújtott, és idén is képtelen felvenni a versenyt riválisaival.
A Motorsport.com című internetes lap értesülései szerint a Stratégiai Munkacsoport mai ülése előtt felmerült, hogy egyeztetéseket folytatnak majd arról is, miképp lehetne segíteni a Hondát a felzárkózásban.
12 hónappal ezelőtt a Forma-1 csapatai és az FIA megállapodtak abban, a jelenlegi motorformula 2020-ig biztosan érvényben lesz a királykategóriában, és mindent megtesznek azért, hogy a jelenlegi erőforrások megközelítőleg hasonló teljesítményre legyenek képesek.
Az FIA-nál akkor azt mondták, a 2017-es szezon első 3 versenye után kielemzik majd a helyzetet, és ha a barcelonai versenypályán 3 tizedmásodpercnél nagyobb lesz a különbség az egyes gyártók erőforrásai között, a Stratégiai Munkacsoport beavatkozhat.
„Az első 3 versenyen megvizsgáljuk minden autó minden egyes körét, a versenyre kiemeljük a legjobb motort, és átlagot vonunk” – mondta még a tavalyi Spanyol Nagydíjon Fabrice Lom, az FIA motorokért felelős vezetője.
„Így kapunk egy indexet, amit aztán alkalmazunk a barcelonai versenypályán. Átalakítjuk köridőkké a különbségeket, és megnézzük, mekkorák lesznek Barcelonában.”