Sajtóértesülések szerint egyre nagyobb dilemmába kerül jövő évi motorjaival kapcsolatban a McLaren, jelenlegi partnere, a Honda ugyanis az elmúlt időszakban jelentős előrelépéseket tett V6-os erőforrásával – méghozzá a motorspecialista Ilmornak köszönhetően.
A Honda 2015-ben tért vissza a Forma-1-be a McLaren motorpartnereként, az azóta eltelt 2 és fél év azonban eredménytelenül telt a felek számára.
Mindez a McLaren és a Honda kapcsolatát is megviselte, és állítólag a wokingi gárdánál hajlanak arra, hogy szakítanak a japánokkal. A patinás brit istálló állítólag a Renault erőforrásait használná jövőre, a franciák azonban nem szívesen látnának el motorokkal egy negyedik istállót is.
A Motorsport.com értesülései szerint viszont a Hondának az elmúlt időszakban sikerült nagy előrelépéseket tennie, ebben pedig komoly szerepet játszik az Ilmor, mely tanácsadóként segíti a japán gyártó fejlesztéseit.
Ez a fejlődés a lehető legjobbkor jött a Hondának, a McLarennek ugyanis heteken belül döntenie kell arról, milyen motorokat használ 2018-ban, hiszen nemcsak a jövő évi autó fejlesztésével kell haladniuk, hanem Fernando Alonsót is meg kell győzniük a maradásról.
A Hondánál egyébként nem kívánták részletezni az elmúlt időszakban elért javulást, mint ahogy az Ilmorral folytatott együttműködést sem. A japánok csupán annyit mondanak, mindent megtesznek azért, hogy jelentős előrelépéseket tegyenek 2018-ra.
„Bár nem cáfoljuk a külső konzulensekkel való együttműködés lehetőségét, részleteket nem árulunk el” – mondta a Honda szóvivője.
„Már a 2018-as motor fejlesztésén dolgozunk, de semmi specifikus dolgot nem említünk meg egyelőre azon kívül, hogy nagyon keményen dolgozunk azon, hogy további fejlődést érjünk el, és még versenyképesebbek legyünk a következő idényben.”
Az Ilmor egyébként még 2015-ben a Renault F1-es erőforrásán is dolgozott, ám a felek végül befejezték együttműködésüket.
A vállalat tulajdonosa, Mario Illien pedig nemrég az FIA meetingjein is részt vett, ahol a Forma-1 jövőbeli erőforrásairól folytattak egyeztetéseket.